.jpg)
Macskatápot vásároltam, s álltam a sorban a kassza előtt.
Haladt is szép tempósan a sorom.
De mire szinte odaértem volna, három, vagy négy vásárlóval előttem egyszerre elakadt.
Egy kétgyerekes család toporgott a pénztárnál.
Lisztet, cukrot, olajat, laskát vásároltak, meg kenyeret, szemes kávét.
Nem volt elég a pénzük mindent kifizetni, s most a pénztárosnő stornózta a tételeket.
Újra számolták, amijük volt, s a hölgy újra beütötte a pénztárgépbe.
Maradt pár forintjuk, de spagettire már nem jutott.
A pénztáros betette a kosarukba, s legyintett, nem kell fizetni.
A nő, a gyerekek – öt-hat évesek lehettek – anyja kivette és visszatette a polcra.
Nem fogadta el az alamizsnát.
Pedig nagyon finoman, diszkréten adta oda a pénztárosnő.
Én csak macskatápot akartam vásárolni…
Hát, igen! Akkor is, ha a hát szóval nem kezdünk mondatot... Korunk égető, s megoldásra váró problémája volna a szegénység felszámolása... De... Vannak utak, stadionok, trafikharcok, s vagyonokat érő régiségek, míg mások enni sem tudnak mit...
VálaszTörlésÉs vannak akik elég rátartiak ahhoz, hogy visszautasítsák az alamizsnát!
VálaszTörlés"Hát", igen!
Üdv: Szabolcs
Nem mindig talál célba a segíteni akarás. Én egyszer egy utcabeli férfinak (aki úgy nézett ki, mint egy madárijesztő, de még azon is különb ruhák vannak) ajánlottam fel a fiaim jó állapotban lévő ruháit, cipőit. Nem fogadta el, kikérte magának, hogy nincs ő rászorulva. Én jöttem zavarba... aztán elvittem a ruhákat a családsegítőbe. Nem értem én az embereket!
VálaszTörlésEsetedben kedves Szabolcs lehet az zavarta a nőt, hogy te éppen ott voltál, és láttad az eseményeket.
Éva kedves! Vannak ilyen emberek. Emlékszem, hogy egyszer egy kisnyugdíjas néninek a polgármesternél elintéztem az ingyenes gyógyszerellátást (közgyógy). Mikor kiértesítették egy hivatalos levélben, hogy a hivatal átvállalja a gyógyszerei költségét, felháborodva jött hozzám, hogy ő nem koldus, van neki még annyi pénze, hogy megvegye, ami kell, legyen az akár gyógyszer is.
VálaszTörlésÜdv:Szabolcs