Most próbálok hát valami szépet,
próbálok gyors jót, pedig bensőm éget,
lehet, hogy évszázadok múlva ér egyedüli véget,
de bánt, éget és fáj a végzet, ha végzett.
Lidérces hangok nagytermen át suhannak felém,
s a fény is csak lopva özönlik belém,
az egyetlen dolgot, mit szabadon engedek,
nem övezi e békés erény.
Csak fellegfüst ez, mely pillanatnyi
örömet tartalmaz, mert talpalatnyi
falnak vetületére sírnám,
bárcsak a csak por lenne, mi zúdulna énrám,
mert mi pírja volt arcomnak, manapig örök,
ez is csak azért, mert csontjaimban zörög,
mert odalát és felfigyelve hörög,
rám nehezedik, s az egyedüllét hömpölyög.
E kézirat is csak vázlat marad,
én annak tartom, mert fájón tapad,
hozzánk, s belénk ragad,
mert ha másban nem is, de örökre bennünk marad.
A végzet még nem végzett kedves Levente! Csoda, ahogyan kiírod magadból lelked fájdalmát.
VálaszTörlésOlyan érzésem volt, mintha Ady: fekete zongora című művének egyik mai gondolatszólamát olvasnám... Mit akar ez jelenteni? Érdekesek, különösek a képeid, s nem véletlen az, hogy kevesen szólnak Hozzád, mert nehezen érthető lehetsz annak, aki nem ismeri ezeket az érzéseket. Versed tökéletes.
VálaszTörlésFájdalmasan szép ez a vers!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy rám szántátok a perceket. A végzet folyamatosan végez, kisebb-nagyobb lépésekben teszi a dolgát s ezért főhajtást, tiszteletet érdemel!
VálaszTörlésMint ahogyan nagy robajjal érkezik a tengerár, mégis milliárd cseppekből áll!