Kétkedőn














Kétkedőn nézel, s én is így vissza.
A múlt már csak törött karjával integet,
ölelés helyett szóval szórsz magadra
éjjel, mint jólelkű kísértetek.
A szép gondolat csónakja feslett,
benne a csend gyanúsan forog,
az árboc körül leng, s hirtelen tettel
zászlót szaggatva rám vicsorog.
S elém úsznak szűk sikátorban
fénytelen, zord, északi szelek,
az életem bús árnyéka vagyok
csipkedem magam, tán felébredek.
Hol elől evezek vezetve magam,
hol csüggeteg lélekkel lemaradok,
s ha megérkezem, férfiú-részemről
emléknek egy kopjafát faragok.

Meginogtam, mint tapasztott sárfal,
az idő omlasztott lábad elé,
akadálynak, vagy épülni velem?
Nem tudom, nem látok visszafelé.
Sok, árva, csicsergő, jól lakott perctől
boldog volt ez a fészeknyi vályog,
az eresze alól költözve el
szürke hangommal, görnyedve állok,
mint vihar után a törek kalászok.
...aratáskor megértem lassan,
más jön el értem nem akit várok.

Szívem ajtaján aprócska tábla,
ne hívj, ne kopogj, ne szeress,
nem merted igazán szeretni magad sem,
nyáron is tombol itt bent a kemény szél,
te rettegsz a vihartól! A Napba nevess!

8 megjegyzés :

  1. "más jön el értem nem akit várok"

    Átfáj.

    VálaszTörlés
  2. A külső és a belső világ egymást kiegészítve végül is a Napba nevet!

    VálaszTörlés
  3. Ez a része elbűvölt:

    Sok, árva, csicsergő, jól lakott perctől
    boldog volt ez a fészeknyi vályog,
    az eresze alól költözve el
    szürke hangommal, görnyedve állok,
    mint vihar után a törek kalászok.
    ...aratáskor megértem lassan,
    más jön el értem nem akit várok.

    Gyönyörű a többi is!

    VálaszTörlés
  4. Ilyen fiatalon ilyen szomorúan írni Évike! De szép! Nagyon.

    VálaszTörlés