Őszinte őserő




















Most még nem érinthető arcod
Ősi istenszobrok szemén ragyog fel,
Messzi álmokból ismerős hangod
Csak a végtelenség suttogja el,

Szederfürtjeid alatt a homlokod
Szobor-méltóságú értelmet sugall,
Letűnt tudást habkönnyűn kortyolod
Szemeddel, mi fényév-gyönyört fuvall.

Csupa festészet ajkad szépsége,
Ahogy formál csiszolt szavakat,
Melyeken túlmutat léted lényege,
S tekinteted még azon is túlhalad.

Éneked a szenvedély hatja át,
S a legihletőbb, őszinte őserő,
Ha feltárod lényed szelídebb ajtaját,
Majd tudásod dala lesz csak zengő.

Most még nem érinthető lelked
Végigsuhan kavargó éjeken,
Mely ha egy nap alakot ölthet
Végtelenebb lesz, mint a Végtelen. 

6 megjegyzés :

  1. Tetszik! Jó vers.
    Üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
  2. Nekem a harmadik versszaktól tetszik nagyon, habár gyönyörűen megkomponált a szavak keretébe foglalt versegész! Szeretettel: Ditta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a gyönyörűen megkomponált hozzászólást!:) Az első két versszak is illeszkedik a többihez, de való igaz, a lélek taglalása főként a harmadik versszak végén kezdődik el.

      Törlés