Seres László: Nappalok és éjszakák

( Anyámnak )



Mindig hazavárt, ha beesteledett.
Nappal a hiány elviselhetőbb.
Nem számolta sohase a sebeket,
amitől a fájdalma egyre nőtt.

Míg vele voltam, -gyerek- nem hiányzott.
Lógtam rajta, mint ágon a levél.
Belé ivódtam, s ő tőlem virágzott,
ott voltam törzsén, hajszálgyökerén.

Most én várom vissza, mintha el se ment
volna, ki alkut köt a sötétséggel,
ejtsen rajtam éltető sebeket.
Nappalokkal fizetek meg érte.