Kapolyi György: Falusi temető



Napsütötte, drága síremlékek, márvány, műkő, arany feliratok.
Minden kínosan ápolt, na, nem az elhunyt, de az ismerősök miatt. A fejkövek mögött hagyott bádogkannák, itt nem fogja ellopni őket senki.
Talán még fel is ismerné valaki falubeli, mondván, hiszen ez a Rózsiék kannája!
Mi a francot keres ez a Kovácséknál.
Hatalmas lenne a szégyen, még aznap megtudná mindenki.
Szép kis bokrok, díszcserjék sora szegélyezi a kőkereteket, gondosan kigazolva még a sír közvetlen környéke is.
Délfelé jár az idő, a sírkertben nincs senki élő.
Majd talán délután, ha már nincs az a nagy meleg. Kicsoszog pár öregasszony, locsolni meg gazolni. Jó kis elfoglaltság ez, lehet beszélgetni a többiekkel, dicsérgetni az eltávozott cselekedeteit, az elmúlás megszépíti a hátramaradottak emlékeit.
Megnézni, hogy a Józsinak végezetül rárakatta-e az özvegy mindkét  kőgalambot a fejkőre, vagy csak egyet.
Mert ha egy van, akkor jellemző a Gizi fukarságára. Pedig ez a szegény Józsi igazán rendes ember volt. Sokan örültek volna ilyen jóravaló embernek. Dolgos volt, kerülte a kocsmát.
Mondják, a Ruzsa lány körül sokat legyeskedett, de amilyen gonoszak a népek, lehet, hogy nem is igaz. Hát néha megverte az asszonyt, de biztos oka volt rá. Ennek a Gizinek akkora szája volt, mint egy kapu. Meg nem is főzött jól.
Ilyen kényeskedő fehérszemély nem való gazdasszonynak.
Na ennek a szegény Sanyinak is lehetne szebb emléke. Most adta el az asszonya a kisebbik rétet, abból jutna valami szép kőre. De csak a flanc érdekli, mert azt mondta a Sárinak, ő élni akar. Hát éljen a mihaszna.
Na ez a korhadt fakereszt. Ez a Rózamama nyughelye, az Isten nyugtassa. Én még gyerekkoromból ismertem, dolgos-kövér asszony volt. A férje elesett az első háborúban, szegény. Még sírja sincs neki.
Ilyen kegyetlen az élet.
Ha már itt vagyunk, adjunk a Sós Ferinek is vizet, mert nem locsolja a lánya soha. Minden kiszárad, pedig nem érdemli, hogy így bánjanak vele.
Azt mondta a lánya, ő nem ér rá a két gyerek mellett a temetőbe járni. Bezzeg míg a szegény Feri élt, úgy ugrált neki, hogy csak na. Most meg így meg van vadulva.
Majd megbünteti őt az Isten.
Na, a kis Anna már hány éve pihen itt! Még a pusztai kútba esett bele régen. Mire kiszedték, már nem élt. Emlékszem, nagy felindulás volt akkor faluszerte, még a szomszéd falukból is jöttek a temetésre.
A vén kondás elfelejtette rárakni a fedelét, azért esett bele. Nem is csoda, mindig részeg volt.
Hogy égjen az ilyen a pokolban.
Ezek a Szabóék már még életükben megcsináltatták ezt a nagy sírkövüket. Biztos látni akarták, mit szólnak az emberek hozzá. Hát, ahogy elnézem, jó sokba kerülhetett.
Ezek mindig urizáló népek voltak. Ápolják is úgy, mintha már benne feküdnének.
Aztán azt mondják, még a tyúkszart is megeszik, annyira smucigok. De azt nem látja senki, ezt meg igen. Erre nem sajnálják a pénzt.
A fekete ruhás vénasszonyok álltak a napsütésben a hantok között, mint a napozó varjak.
Drága síremlékek, márvány, műkő, arany feliratok.
Na, nem a holtak kedvéért, de az ismerősök miatt.


Kép: Kapolyi György alkotása



8 megjegyzés :

  1. Az élet megy tovább, mint eddig, csak a holtak nélkül. Illetve velük is, olyanformán, hogy általuk a továbbélők újabb minősítéseket kapnak, illetve a korábbiak megerősíttetnek. Van, aki most akar csak élni igazán, más meg kifelé mutatja magát, urizál. Az elhunytak emlékezete viszont (jó esetben) megszépül. Jól megírtad, Gyuri: temetőből is látszik az élő valóság. (o)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gyuri,

    Nagyon tetszett a történeted, rengeteg valóság és igazság van benne és jókat nevettem olvasás közben :) Igazán tetszett.

    VálaszTörlés
  3. Bár temető a színhely, de jókat kacagtam. ANNYIRA ÉLETHŰ EZ, GYURI. ÜDV. hAJNALKA

    VálaszTörlés
  4. Kedves Gábor, Noémi, Hajnalka.

    Köszönöm soraitokat, igazán örülök nekik.
    Köszönöm.
    gyuri

    VálaszTörlés
  5. Nagy igazságtól írtál remek megfogalmazásban.
    Szeretettel gratulálok, kedves Gyuri: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mila.

      Köszönöm, hogy olvastál, és a véleményednek örülök.
      Szeretettel.
      gyuri

      Törlés
  6. Gyuri kedves, bizony lehet a temetőben jókat emlékezni, mélázni. Folytatom:
    2... na, nézz már oda! A Nagy Piroska sírját hogy megcsúfolták, a sírkövet is ledöntötték, pedig milyen jó asszony volt életiben. Nem ez érdemli... Amott is egy másik megrongált sír! Meg még egy - Mintha járvány tört volna ki a temetőben. Azt momdják a konkurens kőfaragó biztatott fel néhány kocsmetölteléket!".
    Üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
  7. Tetszett ez az írásod is. Igazán jól látod az emberek még holtukban való versengését, urizálását is. S való igaz, falukban jellemző e nézet, hogy szeb legyen, mint a szomszéd sírja. Mertr az érzéseket nem látja senki, de a síremlék milyenségéből akarják lemérni a szeretet nagyságát, mélységét. Nem akkor mutatják meg azt, amikor még él a "delikvens", hanem utána, a látvánnyal. Addig meg jóllehet rá se néznek hetekig. :) Humoroddal is a valóságot láttatod, nagyon tetszett. :)

    VálaszTörlés