Kapolyi Noémi:Morak egy napja 2. rész

Miután lehiggadtak a kedélyek egy kicsit mindenki kimerültnek és zaklatottnak érezte magát. Morak most már valóban felvette a zsákját, elrendezte az asztal lapján és előredőlve ráhajtotta a fejét, hogy megpihenjen egy kicsit.

Észrevette hogy az Örök harcos mocorog. Kérdőn nézett a szemközt ülő fekete ruhásra, aztán megkérdezte:

-Ki ennek a gazdája, nem tudod? Aki ilyen cudarul bánik vele.

A fekete ruhás rezzenéstelen tekintettel nézett most is Morakra amikor válaszolt.

-Én.

Morak elképedt és kezdett feltolulni benne a düh.

-Aztán milyen jogon kínozol te bárkit is, mi?! Minek képzeled magad, valami igazságosztónak?!- recsegte neki vissza fojtott hangon.

A fekete ruhás nem vette magára a mondottakat, láthatóan nem nagyon érdekelte Morak mérge, csak annyit válaszolt halkan:

-Nem tudod ki ez, mi ez, csak ítélkezel, nem tudod mi ül melletted- felelte halkan, aztán elfordította mély tekintetét, jelezve, hogy részéről a társalgást befejezettnek tekintette.

Morak zavarban volt, félszemmel odasandított az Örök harcos romos alakjára és az jutott eszébe, hátha tényleg valami fenevad ül mellette mágiával ideláncolva ebbe a testbe. Minden esetre arrébb húzta a motyóját.

Lassan aztán pirkadni kezdett. Birsike odalépett a bejárathoz és kitárta az ajtót hogy bejöjjön a friss levegő.

A benti világításban láthatóvá vált ahogy az ajtó nyílás felső részében megindult kifelé a füst, alul pedig lustán kezdett behömpölyögni az erdő vizenyős párája, mindenféle furcsa barnászöld ködökkel. Aztán amikor valami rothadó növényekre emlékeztető szag is kezdett beosonni, Birsike közönyös arccal bevágta az ajtót és visszacammogott a pultba.

Morak érezte, hogy reggel lett. Elgémberedett tagokkal felkecmergett az asztal mellől és nyújtózott egyet aztán felvette a zsákját. Birsike észrevette ezt és összetalálkozott a tekintetük.

-Birsike- kezdte Morak- szeretnék fizetni a vendéglátásért, mert azt hiszem indulnom kellene.

Mire ezt elmondta, súlyos és várakozással teli csend ülte meg az ott ülőket.

-Nem tudtad, hogy itt nem kell fizetni? Ettél, ittál, ha mennél, indulj nyugodt szívvel és ha maradsz netán, akkor is jár az ellátásod- válaszolta mosolyogva- na, indulj- noszogatta Morakot- jobb ha megpróbálod, akkor nem kell ezen a dolgon rágódni, egyszerre megtudjuk, mész-e vagy maradsz-felelte és az ajtóra mutatott.

Morak illedelmesen meghajtotta magát Birsike felé.

-És emelem kalapom rátok- köszönt el a többiektől, nagy léptekkel az ajtóhoz ment a visszafojtott lélegzetű csendben, megragadta a kilincset, berántotta, kilépett rajta és távozott.

Az álmélkodó hangokat már nem is hallotta.