8 megjegyzés :

  1. Hát, ez rémes Gábor, mert ez a valóság, tömörített összefoglalása.
    Ezt a valóságot próbálják az emberek elhessegetni szorongás okozta
    állandó. és sokszor tagadott gondolataikból, az "Évek meg szállnak mint a percek", és minden összeharácsolt javaikat, vagy vérrel és igyekezettel összehordott mindenük, értelmüket veszítik.
    gyuri

    VálaszTörlés
  2. És az a sírkő, ha van egyáltalán, emlék-e vajon? Kit, mire emlékeztethet? A túlélők is mind tovatűnnek... - Igazad van, rémes ez így, ahogy féljük, kedves Gyuri.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon fájdalmas sorokat hoztál, kedves Gábor.
    Versed mélyen megérintrett.
    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
  4. Igazad van, adig van székünk, házunk, míg élünk. Utána már csak síremlék, és addig élünk még, amíg van ki őrizze emlékünket. Aztán az emlékezők is elfogynak, meghalnak. S mily prózai, ha nincs aki megváltsa a sírhelyünket, 25 év múltán elbontják a síremléke, a benne lévő csontokat máshova szállítják, a sírhely pedig újra eladhatóvá válik. Mert rendnek is kell lenni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A konkrét időpontról írtál, Ildi, s most jut eszembe: minél öregebben halunk meg, annál nagyobb az esélye annak, hogy a síremléket sem lesz, ki megújítsa. Így a feledés előbb teszi dolgát... ;( - Köszönöm, hogy hozzászóltál.

      Törlés
  5. Ennyi volt csak? Néhány tárgy, szeretett emberek, sírkő..emlék: majd a nagy semmi?
    Érdemes volt élni ennyiért - nem épp semmiért!?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyolcvan éve írta József Attila a soraidban idézett záró szavakat. A múlt azóta is, ugyanúgy össze van torlódva. És ma is feltehető a kérdés: miért éltünk-élünk, s hoz-e jövőnk emberséget az embernek? :-? - Köszönöm kérdéseidet, kedves Sarolta.

      Törlés