Jéga Szabó Ibolya: Visszatérők (Harmadik rész)



Földiek lánya Zana, nagy nehezen, sírva tudta csak elmondani mi történt, hogy a bátyja meghalt, lezuhant az idegenek kő kunyhójának  tetejéről, a fényességről, amit szerettek volna közelebbről is megnézni. Mindenki kiabálni, hadonászni kezdett, az anyjuk pedig eszét vesztve ordított. Mind átkozták az idegeneket, a házaikat, a repülőiket, mert odacsalták ezekkel a gyerekeiket. Megegyeztek, a vének is helyesnek ítélték, ha holnapig nem hozzák haza a fiú testét, érte mennek a férfiak. Mert illően kell eltemetni, imádkozni az Istenekhez, hogy befogadják a lelkét, ünnepi szertartással kell elégetni, és a hamvait egy cserépkorsóba téve a szülei barlangjának mélyére kell helyezni.
Az idegeneket meglepte a baleset, nem értették. Miért mászott fel a tetőre a fiú? Bevitték a csöpp kis kórházba, és a műtőasztalra fektetve, tetőtől talpig lefertőtlenítették. A fiú élt, bár semmi jelét nem adta ennek, a létfunkciói működtek, lélegzett, vert a szíve, de a lábai eltörtek, a bal válla kificamodott, és valószínű, hogy fejsérülése is lett. A nap már delelőre járt, mire a két orvos elvégezte a vizsgálatokat, a csontokat helyre téve rögzítették azokat, a vállízületet a helyére ugrasztották. A fejében keletkezett vérzés nem volt jelentős, reményt adott a mihamarabbi ébredésre, a gyógyszeres kezelés gyorsan szünteti meg a kómás állapotot. Alaposan megvizsgálták, megmérték a súlyát, felmérték a fizikai állapotát, fiatal lévén nem találtak elváltozásokat a fontosabb szervein. A fogai épek voltak.  A szeme kék színű, kissé ferde vágású, a bőre színe kávébarna volt, a haja világos, egyenes, durva, és vastag szálú. Ágyékát csak egy rövidke háncsszoknya takarta, igaz itt a nagy meleg miatt, nem is lehetett mást hordani. A lábát egy nagyon elkopott, kezdetlegesen megmunkált bőrsaru fedte. A két orvos sokat morfondírozott azon, ha a fiúért jönnek, hogyan fogják megmagyarázni, hogy él, de az itteni kezelés nélkül meg is halhat, ha marad, meggyógyítják, és újra olyan lesz, mint régen.
Nem értjük a nyelvüket, nehezen hitetjük majd el velük, hogy a fiú nem halott, de kénytelenek leszünk valamilyen módon megmagyarázni nekik, mert még a végén, elégetik elevenen – sokáig tépelődtek mindezeken.
Milyen furcsa, nehezen felfogható, hogy ezek az emberek azoknak a leszármazottai, akik egykoron meghódították az univerzumot. Ám a kipusztulás után a megmaradt emberek ott álltak a semmi közepén, abban a borzalmas világban, a civilizáció kiszaladt a lábuk alól, erkölcsi és szellemi mélypontra jutva, csak tengődtek. Az éhség nagyúr, minden érzésnek elébe helyezi magát. Annyira nehéz volt a létfenntartás, hogy az utódaik néhány generáció után visszasüllyedtek az ősemberi életszínvonalra - de a magukkal hozott fejlettebb agy, a génjeikben őrzött ősi tudás, feljebb emelte őket azoknál - ám a földi körülmények olyan elkeserítően rosszak voltak, hogy háromezer év alatt ide jutottak csak – tűnődött hangosan az idősebbik orvos.
- Nem hiszem, hogy csak ők élnek egyedül az egész Földön, biztosan vannak szétszóródva, kisebb csoportokban élők is, egy biztos, magasabb civilizáció itt  a Földön még nem fejlődött ki újra. Azt észrevettük volna idejövet – mondja a fiatalabb orvos.
Másnap, alkonyat előtt egy csoport bennszülött férfi jelent meg a dombok oldalán, a völgybe tartottak.  Már várták őket.  Az érkezőket meglepte az idegenek külseje, mert ugyan hasonlítottak a földiekre, de sokkal magasabbak voltak, nem hordtak szakállt, és rövidre nyírt hajat viseltek. A ruházatuk teljesen befedte őket, ilyet még nem láttak. A házaikat is ámulattal bámulták. A legidősebbnek tűnő férfi leborult az idegenek előtt, és torz, majdnem síró hangon kiabált, feltehetően egy nevet, és a mellére tette a kezét – Ort, Ort! Az idegenek már tudták, hogy a fiú neve Ort, és az apja áll előttük.
A kolónia vezetője intett a fiú apjának és a mellette állónak, hogy kövessék őt, és a két orvost. A földlakók félve lépkedtek, ám amikor meglátták az ágyban fekvő fiút, oda rontottak volna hozzá, de az orvosok megállították őket. Az idősebbik orvos megérintette Ort apjának kezét és a fiához vezette. Ráhajolt a fiú mellére, majd intett az apának, hogy tegye ugyanezt. Az apa figyelmesen hallgatta a fia szívverését, hallotta lélegzetét. Látta, hogy mindkét lába kötésben van, és felemelve. Ezután kirohant az ajtó előtt állókhoz és izgatott hangon magyarázni kezdett nekik. Örömujjongás tört ki, a hírre. Az apa hajlongott az idegenek előtt és egy szót ismételgetett csak.  Tenk! Tenk! Az orvos megmutatta nekik, hogyha a fiú kinyitja a szemét, és a lábain járni tud, hazakísérik, addig is az apa itt maradhat, vagy az anyja, a beteg mellett.
Nem lehetett tudni mennyit értettek meg a kézzel-lábbal, szavakkal elmagyarázott dolgokból. Egy biztos, nem mindent, de azt igen, hogy a fiú él, és fel fog gyógyulni. Ezek után minden földi meghajolt, majd hazaindult a hold világította dombokon át. Az idősebbik orvos csóválta csak a fejét, és mi lesz, ha soha nem tér magához? Mert ugye ez is megtörténhet, akkor hogy mutogatom el nekik, hogy tévedtem?
- Reménykedjünk – mondta elgondolkodva a kolónia vezetője.
Egy hét múlva ismét megjelent egy csapat bennszülött, közöttük volt a fiú anyja és a húga is. Ort ugyanúgy feküdt, mint az előző héten. Az apja és az anyja meghallgatták a szívverését, lélegzését, izgatottan vitatkoztak egymás között, majd lassan megnyugodva, távozott mindenki.
- Érdekes, a beszédük az ősi angolra hasonlít – mondta az ápolónő.
- Igen, én is észrevettem, éppúgy, mint a miénk, és mégsem értek egy kukkot sem a hadarásukból – feleli az orvos.
- Lesz időnk megismerni a nyelvüket.
- Remélem – mondta az orvos, és meghallgatta a fiú tüdejét.
Így ment több héten keresztül, amikor egy reggel, az ápolónő, artikulátlan ordításra rohant be a betegszobába. A fiú az ágya szélén ült, de a törést rögzítő merevítő vasaktól nem tudott elindulni, és a lába is fájt még. Az orvos lecsatolta a lábairól a vasakat, és felsegítette, a fiú lassan bicegve elindult.


10 megjegyzés :

  1. A baleset megindította az egymáshoz közeledést. A földiek és a visszatérők közti találkozás érthetően nehézkes volt, utóbbiakat dicséri, hogy sikerült megértetni a fiú rokonságával a pillanatnyi helyzetet. Kíváncsian várom, mi lesz ezután, tartva a bennszülöttek vehemens, igazságra nem hajló természetétől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így igaz, de nem lesz ez felhőtlen kapcsolat, a közöttük tátongó civilizációs különbség miatt, és egyéb okok miatt sem.Még egy sort sem írtam le a negyedik részből, sok a tennivalóm, de a fejemben ott van.

      Törlés
  2. Kedves Ibolya.
    A történeted, változatlan színvonalon, remekül alakul, szívesen olvastam volna tovább.
    Remélem folytatni fogod.
    gyuri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folytatom Gyuri, kicsit még várni kell rá, de meg lesz.

      Törlés
  3. Kedves Ibolya,

    Érdekes történetedet szívesen olvastam.

    VálaszTörlés
  4. Ibolya, nagyon lekötötte figyelmem, tetszik! Várom a folytatást. Hajnalka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az inspiráló szavaidat Hajnalka, jön a folytatás.

      Törlés
  5. Igazán izgalmas a történeted, már nagyon várom a következő részt, remélve a földiek, és a visszatérők megértik egymás szavát, tetteit, akaratát. :)

    VálaszTörlés
  6. Fel tudod csigázni az olvasó érdeklődését!
    Tetszenek a végén a párbeszédek, amik a folytatásra utalnak.
    Szeretettel olvastalak: Mila

    VálaszTörlés