Tomor Gábor: Piszkozat



Ki mit tud, miről nem tud,
kiket mivel oltogatnak?
Merre nyílhat s milyen út?
Panoptikum, hitek omlása,
keszekusza képek nyoma –                                                                                    
eljövendőnk őskáosza.



Csatolva egyik pasztellem előzménye, mondhatni: ezzel kezdődött a Hegyek című képem.

11 megjegyzés :

  1. Attól tartok Gábor, hogy "Eljövendőnk őskáosza" elkerülhetetlen.
    A hitek, remények és tévhitek forgatagában kavargó ember, hát, esélye - nem sok.
    /Ami most zajlik, az is erre enged következtetni./

    De kitartás, én már lankadok.
    gyuri

    VálaszTörlés
  2. Ebben az esélyeket apasztó világban sem vesztetted el humorodat, Gyuri! Ennek külön örülök, s köszönöm soraid is. :)

    VálaszTörlés
  3. Gondolatébresztő verseid megragadnak, úgy vagyok velük, mint az egyszeri asszony, akinek mindenről eszébe jut valami. Mi a fenét tudunk mi, a minket körülvevő világról, csak azt, amit a média bemutat.Könnyű bennünket becsapni, mert nem tudjuk , hogy melyik média kinek a szája íze szerint hozza a híreket. Ha megérnénk az idő távolát, ahonnan, már mindent tisztán látnánk, igencsak elcsodálkoznánk bizonyosan, de mi a ma valóságát nem láthatjuk meg, mert nagy köd veszi még körül, a tisztuláshoz meg már nincs elég időnk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Francis2016. március 14. 15:36

      Nehéz az egyszeri asszonynak, mint a mai világban úgyszintén nehezen tájékozódó polgárnak is. A köd bizony ránk telepszik, s bizony vastagítják, gondban, akik azt szurkálni igyekeznek.
      Örülök véleményednek, Ibolya!

      Törlés
  4. Kedves Gábor,

    Elgondolkodtam ismét a soraidon, ömlenek ránk az információk és ember legyen a talpán aki a sok megnyílt útból ki tud választani valami valósat. És persze el lehet mélázni azon is, hogy kinek mi a valóság és hogy egy van-e vagy több? :) jó messzire visz engem a versed. Nagyon tetszett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ha csak információk ömlenének, még volna esély az utak közti választásra. Ámde sok az ál-, a félrevezető, az ilyen-olyan érdekek érvényesítésével, koncepciók szerint súlyozva árasztott adat. A lelepleződések révén már ma is láthatók jelei a bizalom fogyásának.
      Okkal mélázol, kedves Noémi! :-?

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Csatlakozva az előttem szólókhoz: ma arról olvastam, hogy az 1900-as évbe(k)ben az USA-ban sok-sok olyan csontvázat semmisítettek meg, amely arra utal, hogy a földön élő élő emberek 3 m körüli magasak voltak, s az emberi élet jóval korábbi, mint azt tanítják, mondják. Természetesen fotó is volt az íráshoz. És megannyi hihetőnek tűnő cikk, írás,a magyarságról, származásáról, szuperségéról. Kár, hogy nem vagyunk mindentudóak, így a sok pelyvából nem tudjuk kiválogatni a szemet, az értékeset. Így aztán mindenki a világnézetének, tanultságának megfelelő verziót fogadja, hiszi el. Eközben nem tudjuk mi az igazság, talán X-aktásan mondva: az igazság odaát van... :) Tetszett a versed. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felemlített példád is azt bizonyítja, hogy a világban szakadatlanul folyik az információk megsemmisítése is, párhuzamosan a majdan célszerűen felhasználhatóak őrizgetésével. Plusz a befeketítések gyakorlatával mind újabb "tények"születnek. Csoda, hogy "ideát" csak részigazságokról tudhatunk, csak feltételezhető valóságtöredékekből próbálunk következtetni az egészre?! [-(
      Egyféleként gondolkodunk e dolgokról, Ildi. :)

      Törlés