Barkázik a nyárfa
bizakodó ága,
tavasz közeledtét
reménykedve várja.
Rigó motoz halkan
tavalyi avarban,
trillázó madárhang
vidámság a dalban.
Erkélyemen ülök
hallgatom a pezsgést,
szívemről lepattog
a fekete festék.
Nagyokat is dobban
-néha már mosolygok-,
könnyebb lett a teher,
amit régen hordok.
Életet kap újra
termékeny természet,
meglesem a csodát,
tőle leszek részeg.
Bódultan bámulok,
nyugalom szállt belém,
hitetlenként ülök
egy Isten tenyerén.
Megújuló, megtisztuló emberként várod a tavaszt, csodát látsz, kábít, bódít a látvány: igazán megbocsátható e részegség! :-)
VálaszTörlésKedves Jenő,
VálaszTörlésNagyon kedves a versed, érzem a megkönnyebbülést és a belső mosolyt :)
Igazán jó volt olvasni.
Kedves Jenő.
VálaszTörlés"Hitetlenkén ülök, egy Isten tenyerén".
Nagyszerű gondolat, és ennek ellenére, megadta neked azt az órát, mikor megkönnyebbülhetsz, elcsitulhatnak lelked háborgó hangjai.
Nagyon jó írás !
gyuri
Ahogy éled a tavasz, úgy leszel Te is új erőkkel, szép gondolatokkal feltöltve.
VálaszTörlésSzeretettel gratulálok versedhez: Mila