Hajjaj…Ilyen hátsója, meg keblei csak álombéli tündéreknek van!
És ha megy!
Úgy riszálni senki emberfia nem tud, mint Katinka.
Katinka, egy mozgó vágytömeg, aki dalokat fakaszt a férfiak lelkében, ő az elérhetetlen tökély, aki ha végigvonaglik az utcán, lágyan, hajlékonyan, mint kígyó – feltekeredve zsenge kamaszok szívére.
Ó méla vágy, az elképzelt múló pillanat, fodrozó tükrén vibráló csoda!
A fékevesztett száguldás forró karjainak fojtó ölelése, a lila álmok hűvös tengerének felejthetetlen simogatása…
Katinka!
Te vagy minden, ami költészet, minden, ami bearanyozhatja egy kókadó férfi, zötykölődő hétköznapjait.
Te vagy a szférák zenéje, maga a káprázat.
Változat 2
És ha megy!
Úgy riszálni senki emberfia nem tud, mint Katinka.
Katinka, egy mozgó vágytömeg, aki dalokat fakaszt a férfiak lelkében, ő az elérhetetlen tökély, aki ha végigvonaglik az utcán, lágyan, hajlékonyan, mint kígyó – feltekeredve zsenge kamaszok szívére.
Ó méla vágy, az elképzelt múló pillanat, fodrozó tükrén vibráló csoda!
A fékevesztett száguldás forró karjainak fojtó ölelése, a lila álmok hűvös tengerének felejthetetlen simogatása…
Katinka!
Te vagy minden, ami költészet, minden, ami bearanyozhatja egy kókadó férfi, zötykölődő hétköznapjait.
Te vagy a szférák zenéje, maga a káprázat.
Változat 2
Hajjaj…. Ilyen hátsó, meg kebel, már az ébrenlétben is előfordul.
És ha mész!
Azért még idézel szép emlékeket, pillanatokra visszahozod a lelkekben szunnyadó hajdani tavasz illatát.
Még feltámasztasz vágyakat, de már nem elviselhetetlen, ha nemet mondasz.
A fékezett száguldás langyos karjainak lagymatag ölelése, a lila álmok hűvös tengerének, már gyakran felejthető simogatása.
Katinka!
Te vagy még a költészet, bár amatőr hangokkal vegyítve, időnként fals, de még szól, ami megérintheti egy kissé rozoga férfi, kornyadozó hétköznapjait.
Már nem vagy a szférák zenéje, de egy kocsmakertben játszó zenekar hangulatos és vonzó muzsikájával felérsz.
Változat 3
Hajjaj... Hová tűntek büszke tornyaid, kerek védműved, te hajdanvolt büszke rom…
Már csak szép emlékeket idézel, ha borús az est.
Lelked tavaszának illatát, már csak te érzed, a langyos totyogás béna karjainak hideg ölelése, a megfakult álmok hűlt tengerének borzongató érintése.
Hol van már a költészet, csak recsegő próza a szférák zenéje, egy romos kocsmakert egyszál vak hegedűsének fals cincogása.
Változat 4
Hajjaj Katinka…
Hajdani szépséged, ráncos jelened, Isonzó és Doberdó emlékeit idézi oly tökéllyel, hogy beleborzong a hát…
Nahát, ki hitte volna, a régen elködlött tavasz, csak halvány emlék, tán igaz sem volt, lehet, csak mesélték.
Hová tűnt lelked zenéjének mindent elsöprő dallama…
Hol a mesés hátsó?
Hol a hű kebel?
Már csak egy igric beszéli el egy viharos éjszakán- a kandalló sárga lángjainak lobogó fényében.
Már nincs szférák zenéje, nem látok zenés kocsmakerteket, nő a csend, kuvik kiáltása borzongat férfilelkeket.
Költészet, próza, a néma semmibe vész.
Ha zötykölődve mész, csak borzasztasz kamasz kebleket, hová tűnt a vágy, a szívet forrósító dalok?
Magad lettél a jeges tél, csak fagyott ágak reccsenése vagy.
Te vagy még a költészet, bár amatőr hangokkal vegyítve, időnként fals, de még szól, ami megérintheti egy kissé rozoga férfi, kornyadozó hétköznapjait.
Már nem vagy a szférák zenéje, de egy kocsmakertben játszó zenekar hangulatos és vonzó muzsikájával felérsz.
Változat 3
Hajjaj... Hová tűntek büszke tornyaid, kerek védműved, te hajdanvolt büszke rom…
Már csak szép emlékeket idézel, ha borús az est.
Lelked tavaszának illatát, már csak te érzed, a langyos totyogás béna karjainak hideg ölelése, a megfakult álmok hűlt tengerének borzongató érintése.
Hol van már a költészet, csak recsegő próza a szférák zenéje, egy romos kocsmakert egyszál vak hegedűsének fals cincogása.
Változat 4
Hajjaj Katinka…
Hajdani szépséged, ráncos jelened, Isonzó és Doberdó emlékeit idézi oly tökéllyel, hogy beleborzong a hát…
Nahát, ki hitte volna, a régen elködlött tavasz, csak halvány emlék, tán igaz sem volt, lehet, csak mesélték.
Hová tűnt lelked zenéjének mindent elsöprő dallama…
Hol a mesés hátsó?
Hol a hű kebel?
Már csak egy igric beszéli el egy viharos éjszakán- a kandalló sárga lángjainak lobogó fényében.
Már nincs szférák zenéje, nem látok zenés kocsmakerteket, nő a csend, kuvik kiáltása borzongat férfilelkeket.
Költészet, próza, a néma semmibe vész.
Ha zötykölődve mész, csak borzasztasz kamasz kebleket, hová tűnt a vágy, a szívet forrósító dalok?
Magad lettél a jeges tél, csak fagyott ágak reccsenése vagy.
Kép: Kapolyi György alkotása
Kedves Gyuri,
VálaszTörlésŐrület :) Katinka megöregedett, lehet hogy ő még azt hiszi, nem nagyon változott semmi, mert ő nem látja a valóságot :) Nagyon tetszett.
Kedves Noémi.
TörlésNincs mit szépíteni, az idő, megteszi a magáét...
Ha teheti, akár még többet is. Aztán lehet mellébeszélni, de a tényeken nem változtat.
Köszönöm kommentedet.
gyuri
Így múlt el Katinka dicsősége, s lett a múltból igric beszédében hihetetlen történet, s jutunk el mi, olvasók is a szférák zenéjétől Doberdó szörnyűségéig. Rajzod is jó illusztráció: bolond-felvilág és sárkányosság: riaszt, ha színész játssza is el... :))
VálaszTörlésKedves Gábor.
TörlésEz, a harmadik válasz, amit most írok. Nem tudom mi van a Magyar internettel, de nem rakja fel, amit írok.
Katinka drága, "Hazudtak a május éjszakák"...
Ez, sajnos, mindegyikünkre vonatkozik, nincs kivétel.
Köszönöm hozzászólásodat.
gyuri
Kedves Tibor.
VálaszTörlésköszönöm látogatásodat. A valóság sosem kedves.
E témát illetően, most szívesen tévednék...
gyuri
Gyuri, több felvonásban így múlik el felettünk az ifjúság szépsége. A büszke idomokból, löttyedt "alkatrészek" lesznek, a vérpezsdítő dallamot elhalkuló (gyász)zene váltja fel. Tetszett. :)
VálaszTörlésKedves Idi.
TörlésEz, annyira igaz, hogy én már csak löttyedt alkatrész vagyok, nincs is minden darabom azonosítható állapotban.
/Hogy példát ne is említsek/
De ez van, a semminél valamivel több.
Örülök, hogy olvastál.
gyuri