Árvaságom
minden csodájával
ültem
a hátsó ülésben -
Voltam én
és az
éji csillagok.
A trabant
zúgott,
hangosan,
a kátyúkon döcögve
adta a taktust
áriáimhoz.
Ihlet
és varázslat volt
az ég minden zuga.
Éreztem
azt a legfényesebbet
ott jobbra középtájt,
gyerekszívem
tudta
az összetartozást
fényességes Vénusz,
Veled –
Ha fölnézek
esténként az égre,
a csillagokban
most is
otthonra lelek.
Oda tartozom.
Érzem.
Tudom.
Az Esthajnal elkísér,
óv
és ringat
vándorutamon -
Újra meg újra
isprirációt ad:
a hatalmas tér
a végtelen távok,
csak te és én,
tündöklő Szépség!
Magamban állok
Veled-
Zakkan a gép,
anyám vezet,
rázkódva
vesszük a
kátyús
kilométereket -
és csak énekelek,
rögtönzök,
gyermeklelkem
határtalan bizalmával
zengem :
hogy szeretlek élet,
ahogy visszhangzol
bennem!
A csodák a fákban,
a suhanó tájban,
az anyukám csendje,
az utat figyelve –
Igen, ez itt a
szeretet nyelve!
Én meg ott hátul
a harmóniátul
ittasan dalolva
trillázom
újra és újfent meg újra:
drága csillagösvények,
édes földi homlokzatok!
Most
itt
a zörömbölős mellékutak
kanyarulatában,
az oltalmazó
ég palástja alatt,
anyukámmal
a Vénusz
mosolyában:
boldog vagyok!
Boldog vagyok!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése