Molnár József: Papír-folyók 11.

Robbantással kezdődött,
sírtak a
harangok,
levegőt venni sem volt
időnk,
búcsúzni sem,
folyt az alkonyati gáz,
szívünk lőrésein át,
közben egymást
tapostuk,
biztonságos helyről
álmodva,
majd félőrült
árnyékunkon nevettünk,
de már ez sem segített,
mérhetetlen, ami van, s
ami marad mögöttünk…
Valami hülye felszedte az
átjáró hidat,
azt mondják, várjunk
türelemmel.

************************************************

Egy sikollyal végződött,
előtte villant a kéz,
szembe ültek az ablakok,
nézted a sétáló utcát,
már végeztél a sötétben,
rémülten merültél el,
a plafonnak olvastad a
leckét,
készültél a nagy bálra,
nem tudtad, kit vihetsz
magaddal,
gyorsvonaton utaztál,
hogy eljussál
B-ből az Á-ba.
Most a mozdulatlanság
szobra vagy,
levegővételhez is
gyenge,
sebeid befelé nyílnak,
fekszel,
talán
leporolnak.