Milyen otthonos voltam itt
sajgó lelkemben kutatva létem,
itt hol a halk szó volt a gitt,
hogy ne fújjon át a fájdalom,
mint ablakkereten hasított résen
sziszegő szél
rosszallja a rendet,
függönyt a titkokról árulón lenget,
de nem így a szegény én, aki
titkomból loptam magamnak csendet.
S ki rám értél, elfogadtál,
mint törvénytelen gyermeket,
kit megszült az anya kéretlenül
majd meglátogat, vagy félteget,
de ettől többet az ész-diktálta
világunkban már nem tehet.
Hittem, mint zizegő szalmazsákon
benned ringok csendesen,
törékeny csontú apró szárnyamat
a lelked tükréhez verdesem.
Tollaim nedvei szertehulltak,
ritkásan csepeg tinta a lapra,
melyek a fiókom mélyére bújtak
várva a finom alkalmakra.
"hogy ne fújjon át a fájdalom"
VálaszTörlésúgy legyen+
Köszönöm Tibor, hogy mindig számíthatok Rád!
TörlésÖrülök, hogy olvastam. Elvittem szép versedet az Alkonysorokba köszönettel.
VálaszTörlésKöszönöm Csilla!
TörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.