72










Fellélegzett bennem a halál,
súlyos dallamot énekel,
zenegépek 72. dallamát
dúdolom önzetlenül, felemel.

Elindul, de életet bennem már nem talál,
Mosolyogva, együttes érdekkel
macskakövön 72-őt lépünk hát,
mint gép mozgok, lemerült teleppel.

Szól! A fájdalmadat érezzük már,
szenvedjük éjjelen bűbájos képekkel.
Majd a 72. lépés után mattot ád,
s kalapot emel önérzettel.

Megsimogat most, s örömmel vár,
fekszek hidegen, mellen font kezekkel.
S a 72 centis antik urnán
egy név villan fel tűzgravír betűkkel.

E név jó helyütt van már,
talán egy szempár tekint rá tisztelettel.
Szomorú-boldog könnyet csal e 72-es szám,
Mely egykor telve volt élettel s reménnyel.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése