Kádár Sára Hajnalka:Emlékezés egy régi karácsonyra

Csípős kedvében érkezett a szél a faluba, fekete felhőket gomolygatott maga előtt, végig rohant a fákon, dühödten rázta meg a zölden hivalkodó fenyőket. Az ünnep hangulatát   sugallta  a  tanterem  díszítése, az iskolai előadás, a  vetélkedő játékok. De semmi se tudta lekötni a figyelmét, tekintete egyre csak az ablakot kémlelte.          
       Lassan elcsendesedett a háborgó kinti világ.  Ökölnyi pelyhekben kezdett esni a hó, sűrű fehér színével befestette az eget, a  templomtornyot, a fákat.  A  gyereksereg  ujjongva  ömlött ki az udvarra, sikongott  az arcukra, kezükre hulló hófehér csillagoktól, pirosodtak az arcok, féktelenedett a felszabadult öröm. 
       Végre, hazaengedték.  Viháncoló csikóként rohant ki a tejfehér utcára. A szél belekapott a kabátjába, havat fújt a szemébe. Nem törődött vele, megszaporázta  lépteit.  A kerítéseket, házakat hósapka födte be, cipője  belesüppedt  a  puha fehérségbe.  Mesevilágba  került.  A kéményekből  karikázó  füst, az ablakokban az advent fényei hirdették az ünnepet. Hajtotta a kíváncsiság, hiszen ma érkezik az angyal!
     A kapu előtt megtorpant. Sötéten bámult rá a ház.  Egy pillanatig elfogta a kétség,  tán   neki nem hoz karácsonyfát!  Belépett az udvarra. A tornácon kupacban állt a hó,  semmi  se   mutatta  az ember nyomát.  Hisz az angyalok repülnek, derült fel az arca.
      Türelmetlenül kukucskált be az ablakon, s fény villant a szemébe. Apró kis gyertyalángok pislogtak a benti homályban. Kimondhatatlan öröm öntötte el,  bezuhant   az ajtón.  Abban a pillanatban felgyúlt a villany, szikráztak a fényszórók a karácsonyfán, alatta ajándékcsomagok lapultak, s  a  rádióból  halkan  szólt a Mennyből az angyal. Szülei is ott álltak.
 Mindenkit elbűvölt az öröm, a szeretet ünnepének hangulata. Percekig bámulta a csodát, majd énekelni kezdték ők is a karácsonyi dalt.
 Kellemes meleg lebegett a házban, s a lelkében nagyobbra lobbant a szeretet.