borongós őszi
park fái közt magányos
suhanó szellő
márványon cipő
sarka erőszakosan
ritmusra koppan
sötétben szívem
félve remegve dobban
pocsolya csobban
park fái közt magányos
suhanó szellő
márványon cipő
sarka erőszakosan
ritmusra koppan
sötétben szívem
félve remegve dobban
pocsolya csobban
Szellő suhan a fák között, keményen kopog a cipősarok, s a külső észlelésekkel szemben egy szív félve dobban... Összetett hangulatra érezhetünk rá haikucsokrodból, s tetszett ez a kompozíciód, Ildi. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Gábor ! Az egyedüllétben gyakran tör ránk a félelem, olyan hangok, történések kapcsán, - és indítja be a fantáziánkat- amit máskor észre sem veszünk. :)
TörlésIldi.
VálaszTörlésIgen átérezhető, a versed sugallta hangulat. A félelem, és tanácstalanság öleli át, a vetített képet.
Tetszett.
gyuri
Köszönöm Gyuri ! A képen lévő pavilon helyén régen egy emlékmű állt -őrzök fotót, amin kislányként ott ülök a lépcsőn-, amit a rendszer változáskor lebontottak. Annak, és ennek a képnek a látványa fura érzéseket keltett bennem. :)
TörlésNekem is a félelem, a magányosság érzését keltették soraid. Bár a márványon koppanó cipősarok hagyott bennem nyitva kérdéseket. De ez a jó, ilyen az irodalom. Hajnalka
VálaszTörlésKöszönöm kedves Hajnalka ! Az egyedül lévő, és elgondolkodó embernek a más cipőkopogása is talán a magányát erősíti. Egyszer, a régi láncolat pályázatára küldtem egy mondatot, ezt: "Nem egyedül vagyok, hanem magam." Talán ennek az érzete is "visszaköszön" ebben a versemben. :)
Törlés