- Lélegezzen! Lélegezzen!
Messziről jövő, sürgető hang parancsolóan hatolt be a tudatomig. Szólni szerettem volna, hogy igen, hallottam, de képtelen voltam. Agyam diktálta ütemben, tudatosan igyekeztem beszívni, kifújni a levegőt, lélegeztem. Éreztem, bármelyik pillanatban, visszazuhanhatok a nemlétbe, minden igyekezetemmel próbáltam éber maradni, és tovább lélegeztem. Vártam, hogy visszatérjen az életem során annyira megszokott spontán levegővétel, ijesztő volt ez az állapot. Hangfoszlányok jöttek, nem láttam honnan.
- A műtétnek vége, kitűnően sikerült. Próbáljon ébren maradni egy kicsit. Intsen a szemével, ha ért, még nem tud beszélni – mondta egy mély férfihang.
Egy árnyék takarta el a kékes fényt, egy kéz letörölte arcomról az izzadságot. A nyirkos veríték belefolyt a fülembe, a testem, a lábam remegett a hidegtől. Egy kéz betakart, egy újabb lepedővel. Körülöttem neszek töltötték be a teret, zsongás, kattogás, halk suttogás. A mély gödör, melyben magamat éreztem, eltorzította minden érzékszervemet, lámpák vakították el a látást, hallásom tompult, eltűntek a szagok, a testemből kinövő huzalok serege kötött össze a külvilággal, a surrogó kattogó gépekkel. Olykor megszűnt ez a létezés is, eltűnt a bizarr valóságával együtt. Napfényes idegen világban találtam magamat, szürreális tájban, valahol fent, alattam hajladozó zöld erdő, színes huzalokkal teli égen hintáztam.
- Éva nővér vagyok. Mostantól én őrzöm magát reggelig. Ébren van?
- Igen – felelem, és csodálkozom a saját hangomon.
Nem a túlvilágon vagyok, nagyon is élek, vagy ez is képzelet játéka? Itt nincs reggel, nappal, csak éjszaka, gúny űz velem a valóság, megcsalja agyam. Visszazuhanok a hintázó színes nyalábok ölébe, ringatnak lágyan a lét peremén.
- Ébresztő! Itt az ebéd.
- Ebéd? Én nem vagyok még éhes.
- Csak egy kanál levest nyeljen le.
Furcsa érzés, ahogy a meleg lé folyik le a torkomon. Az élet visszatért, a maga egyszerű valóságával.
Messziről jövő, sürgető hang parancsolóan hatolt be a tudatomig. Szólni szerettem volna, hogy igen, hallottam, de képtelen voltam. Agyam diktálta ütemben, tudatosan igyekeztem beszívni, kifújni a levegőt, lélegeztem. Éreztem, bármelyik pillanatban, visszazuhanhatok a nemlétbe, minden igyekezetemmel próbáltam éber maradni, és tovább lélegeztem. Vártam, hogy visszatérjen az életem során annyira megszokott spontán levegővétel, ijesztő volt ez az állapot. Hangfoszlányok jöttek, nem láttam honnan.
- A műtétnek vége, kitűnően sikerült. Próbáljon ébren maradni egy kicsit. Intsen a szemével, ha ért, még nem tud beszélni – mondta egy mély férfihang.
Egy árnyék takarta el a kékes fényt, egy kéz letörölte arcomról az izzadságot. A nyirkos veríték belefolyt a fülembe, a testem, a lábam remegett a hidegtől. Egy kéz betakart, egy újabb lepedővel. Körülöttem neszek töltötték be a teret, zsongás, kattogás, halk suttogás. A mély gödör, melyben magamat éreztem, eltorzította minden érzékszervemet, lámpák vakították el a látást, hallásom tompult, eltűntek a szagok, a testemből kinövő huzalok serege kötött össze a külvilággal, a surrogó kattogó gépekkel. Olykor megszűnt ez a létezés is, eltűnt a bizarr valóságával együtt. Napfényes idegen világban találtam magamat, szürreális tájban, valahol fent, alattam hajladozó zöld erdő, színes huzalokkal teli égen hintáztam.
- Éva nővér vagyok. Mostantól én őrzöm magát reggelig. Ébren van?
- Igen – felelem, és csodálkozom a saját hangomon.
Nem a túlvilágon vagyok, nagyon is élek, vagy ez is képzelet játéka? Itt nincs reggel, nappal, csak éjszaka, gúny űz velem a valóság, megcsalja agyam. Visszazuhanok a hintázó színes nyalábok ölébe, ringatnak lágyan a lét peremén.
- Ébresztő! Itt az ebéd.
- Ebéd? Én nem vagyok még éhes.
- Csak egy kanál levest nyeljen le.
Furcsa érzés, ahogy a meleg lé folyik le a torkomon. Az élet visszatért, a maga egyszerű valóságával.
Kedves Ibolya,
VálaszTörlésNagyon megfogtad azokat az érzéseket és gondolatokat, amikre az ember aztán nem emlékszik, részint önvédelemből, vagy mert nem is tudatosult benne. Úgy érzem hiteles és valóságos a történet.
Voltam hasonló helyzetben, de soha nem hatolt el az agyamig az, amit most te remekül meg tudtál fogalmazni.
Köszönettel: Noémi
Köszönöm Noémi. Nem volt nehéz hitelesen leírnom. Üdvözlettel Ibolya
TörlésKedves Ibolya.
VálaszTörlésEz a történet, a maga módján rémisztő, és miután nagyszerűen írtad meg, átéli az olvasó, ha akarja, ha nem.
De Gábor szavait idézve, ami nem öl meg, az megerősít.
Nagyon örülök, hogy ma már múlt időben beszélsz róla.
Igen tetszett.
gyuri
Ez esetben kedves Gyuri nagyon örülök a múltidőnek. Remélem megerősít, ha már életben maradtam. Köszönöm, hogy olvastál. Üdv. Ibolya
TörlésLét-nemlét átmenetében, a feléledés pillanataiban... Amikor is erősen kell akarni lélegezni... Nagyon lényegre törően, és igen érzékletesen írtad meg, kedves Ibolya, a műtét utáni valóságba érkezésedet... Már ugyancsak vártunk! :)
VálaszTörlésKöszönöm kedves Gábor, már én is nagyon vártam a hazaérkezésem. Jó újra közöttetek. Üdv. Ibolya
TörlésKedves Ibolya,ijesztően valósághű az írásod, remek! Örülök, hogy túl vagy rajta. Üdv. Hajnalka
VálaszTörlésNagyon örültem én is, hogy túl vagyok rajta, erre vártam, soha nem vártam ennyire a januárt, az év leghosszabb és legutálatosabb hónapját.Üdv Ivolya
TörlésKedves Ibolya ! Igazán örülök, hogy túl vagy ezen a nagy műtéten, és már jól vagy. Biztos voltam benne, hogy olvashatunk róla "tudósítást", nehéz percek lehettek. Egy kisebb műtét is megviseli az embert, nem még ilyen komoly. Gondolom hozol még e témakörből írást. :)
VálaszTörlésMég nem tudom Ildikó, a műtétről és a Pesten töltött időről biztos nem, mert ennyi pont elég nekem az emlékezésből, Talán a betegekről, akiket megismertem, sokan megosztották velem az életük történetét, kínjukat bajukat, jó hallgatóság vagyok.Már jó úton vagyok. Köszönöm, hogy olvastál.
TörlésNa ez az amit nem szeretnék átélni.
VálaszTörlésJenő
Ne is éld át Jenő, nem volt egy fáklyás menet.
TörlésMegértem az érzelmeidet.
VálaszTörlésSzeretettel gratulálok az írásodhoz: Mila
Köszönöm Radmila.
VálaszTörlés