Kapolyi György: A bajnok



Miután a sárkány nagy nehézségek árán legyőzte Györgyöt-aki amúgy szent-felpattant az elárvult ló nyergébe, köpött egy olyan hegyeset, hogy belefúródott a sziklafalba, és elvágtatott. Hosszú páncélozott farka üstökös csóvaként úszott utána, orrlyukain lángnyelveket eregetett mámorában, harsogó diadalénekét messze elcipelte a szél.

Súlyos harc volt, a dalt épp elég volt cipelni a tavaszi gyenge huzatnak. Pikkelyes testén itt-ott vérző nyomai maradtak György kardjának és lándzsájának, de nem volt egyik sérülés sem komoly.
Szó, mint száz, a bestia boldogan üvöltözve vágtatott a rónán át. Mindez a Radványi sötét erdőben történt, ahol halva találták Bárczi Benőt-akit viszont nem ő gyilkolt le-hanem az a brutális némber Kund Abigél.

Hogy micsoda rohadt nők vannak-motyogta bajsza alatt a sárkány, az embernek megáll az esze. Mikor aztán tette kitudódik –megőrül, és részéről a dolog be is van fejezve. Az öreg Bárczi be is dőlt a boszorkának, olyan szenilis, még egy temetőbogár is átveri. Nem érdemes megöregedni.

Az embernek reszket a feje, keze, lába, folyik az orra meg a nyála, és minden baromságot elhisz. Önnön karikatúrájává válik, nyomtalanul felszívódik benne a hajdani dalia. A biokémia rejtelmei - mondta a sárkány, jobb, ha ebbe bele sem megyek.

Nagy száguldása közben beleélte magát, ő a szépséges királylány, hosszú aranyhaját lobogtatja a szél, kacaja végiggurul a rónán, elolvadva a messzi kékségben.

Itt vágtatok én, a rettenthetetlen bajnok - ordította bele a szélbe, úgy tűnt, alázatosan meghajolnak, a mellette elsuhanó fák.

Múltak az órák, egyre közeledett a zordon hegy sziklahasadékához, ami lakását rejtette. A barlang bejáratában nehézkesen lekecmergett lovának nyergéből-annyira elülte magát-ami nem csoda, sárkány nem szokott lovagolni

Sziszegve bicegett be üregébe, végigdőlt kényelmes lombfekhelyén, masszírozva zsibbadt alfelét.
Ez a rohadt lovaglás - mondta, ez nem nekem való. Végignyúlt az avarban, átgondolta a délután történteket.
Változatlanul büszke volt győzelmére, bár finoman kezdte mardosni a kétség.
Jó-jó győztem, de most hogyan tovább? Szétvertem egy megszokott és elfogadott legendát, mindenki utálni fog tettemért. Szándékom ellenére hőst csináltam ebből a tökfejből, mindenki, mint szegény mártírra fog emlékezni, meg az ocsmány és gyilkos sárkányra.

Pedig tisztességes küzdelem volt- sóhajtotta, nem mesélhetem évszázadokon keresztül mindenkinek, mint történt a viadal.

Magába omolva heverészett-fájó fenekét masszírozva, egyre inkább vesztesnek érezve magát.


Kép: Kapolyi György alkotása




13 megjegyzés :

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Számos történet szól Szent Györgyről, sokfelé tartják védőszentjüknek, hirdetve, hogy a hit, illetve a jó legyőzi a gonoszt. Történetedben feltámadtak az egykori viadal szereplői, s végül fordítva esett a befejezés: a gonosznak sikerült győznie. Ne higgyük el a sárkánynak, hogy belenyugszik az emberek lustaságába, s hogy tartják magukat György vitéz legendájához. Kipiheni fáradalmait, sutba vágja önsajnálatát, s ezerrel kezdi terjeszteni: tisztességes küzdelemben került felül. Előbb-utóbb átírják a krónikákat! :( - Tetszett a mába átültetésre késztető írásod, Gyuri!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor.

      Ha mást nem is, de ezt a sárkányi sumákolást, magukévá tették a halandók. És végezetül átírni a krónikát? Már többször megtették mindenféle ügyben, mert Dugovics is szerette volna elengedni a törököt, csak az nem engedte, és ezt az "Üzemi balesetet," hogy hősünk a mélybe rántotta az ellent, hirdetik a krónikák.
      A papír, mindent elbír.

      Köszönöm szavaid.
      gyuri

      Törlés
  3. Kedves Gyuri,

    Nagyon tetszett:) és a jó kis kritikát az emberekről átszőtte az a sajátos csakis rád jellemző humor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kedves Noémi.

      Örülök, ha tetszett, és köszönöm, hogy itt jártál.
      gyuri

      Törlés
  4. Nagyon tetszett az írásod, mély értelmű és humoros egyben. Üdv. Hajnalka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajnalka.

      Köszönöm, hogy elolvastál, és örülök tetszésednek.
      Üdv.
      gyuri

      Törlés
  5. Kedves Gyuri!

    Az írásod vezérfonala a jó és a rossz harca. Ezt remekül teszed szent György legendáját felhasználva.
    nem mindég rossz a rossz. Bizonyítod Abigél tettével. Az ember-sárkány fantáziája a szépet is tükrözi, az öreg kor, és végig megy e rövid írással egy egész életen át. Azért a lelkedben a jóságban hiszel, bizonyítod az írásod befejező részével.

    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mila.

      Ha nem lenne rossz, nem tudnánk mihez mérni, ha valami jó.
      De minden tapasztalat ellenére is, muszáj a jó meglétében hinni, mert létezik, és nélküle, a pokol diadalmaskodik.

      Köszönöm a véleményedet.

      Szeretettel.
      gyuri

      Törlés
  6. Gyuri, őszintén megvallom, egy cseppet sem érdekelt a történetben Szent-György veresége, ellenben roppantul élveztem szegény rozzant sárkány zsörtölődését. Mert ő egy korrekt, becsületesen harcoló, megfáradt sárkány. És persze nagyon okos is, azonnal felmérte,hogy győzelmével csak az utókor haragja lehet az övé. Élvezettel olvastam, és jót nevettem a történeteden. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildi.

      A sárkány, valami kizárólag gonosz lényként vonult be a köztudatba. Aljas, hazug, fondorlatos, kíméletlen, de hiszen, ezek emberi tulajdonságok, miért kenik rá egy sárkányra?
      Nem igazság !

      Köszönöm, hogy olvastál, és elmondtad a véleményedet.
      gyuri

      Törlés