Molnár József: Hollókéz-Kálnoky László: Kegyelet oltárán c. versére

„Hová lettek a családi ereklyék”
egy átlag-éjen kutatom okát,
talán fagyos szél, mit isten okád?...,
sírni kéne, s egy imát is rebegnék.

Talán jött a török veszedelem,

kit titokban behívtak a szobába,

talán szükségük lett egy zongorára,

hangjából értsék, mi a szerelem?

Vitték, mint kuruc-álmaink a sógor,
mint szabadságunkat a jó labanc,
ma vinné vizünket a sok ribanc,
kivágott tőkén elfogyott az óbor.

Szivárog hon földbe sav, lúg, s olaj,
menekül az ifjúság, csak el innen!,
ma hol jár dicső eszme, vérem ingem,
a becsület égetett tankokat.

Hol van a pusztító szavakat hintő,
hol van a hazug glóriás mitosz,
s hol istenként imádott Héliosz?
hol vannak találmányaink?, ez intő!

Ások a sok kétes délibáb között,
tolvajok hollóként testem öröklik,
aki itt élt, örökre elköltözött?,
„szellemképüket az utódok őrzik.”