Molnár József: Körbe futnak az akácok

Én már nem is merek kiabálni,
lábujjhegyen emelem a
hangom,
a levegőt is kispórolva,
követő árnyékom levágom,
haragomat is lebontom,
tégláit apránként adom majd
el,
némelyik kopott, s tán selejt,
kiszolgált, mások vegyék fel.
Néha már ködcipőben járok,
faltól-falig szaladgálva,
tegnap mégis belém rúgtak,
jó leszek majd hamunak,
de addig még óvatosan nézek,
nehogy belém kössenek a
méhek,
lesütöm sovány
pillantásom,
keresztem ácsolják
mások,
az életben egy helyben
járok,
körbe futnak az akácok,
legjobb lesz meglapulva
repülni madarakkal.