Friss illat ébreszt csillag cserfesen,
beletúrnak hajamba a fagyok.
Oszlik az éj, ringatsz szellő-csendesen,
ölbe vesznek kamaszlány-hajnalok.
Türelmem fogy, amit adsz, még törékeny
rügy-melegen lüktet át szívemen,
hogy napközelbe érjek fénykötélen
hozzád, ha már nincs mit veszítenem.
Nem tudom, mivé lesz a Föld általad,
míg kibontod aranypitykés tüllruhád
virág szirmait a hosszú tél után,
csak azt, hogy kellesz, akkor is ha ég zeng
s megrövidíti életed a végzet,
hogy még így is a szívembe zárjalak.
napközelbe érsz itt is a fénykötélen, kedves László...
VálaszTörlésKöszönöm szavaidat Kedves Tibor...)))
VálaszTörlés"kellesz, akkor is ha ég zeng"... Én is úgy vágyom már ezt a versedben megénekelt csodát! Gyönyörű a szonetted, le a kalappal!
VálaszTörlésMegérkezik, egész biztosan s a jók elnyerik méltó jutalmukat Kedves Ditta. Köszönöm megtisztelő figyelmedet s szavaidat...)))
Törlés