Verseim mondom el jobbra vagy balra dőlve.
Verseim mondom el északi – déli szélben.
Versemet mondom el, mit mondok,
üvöltöm, ha addig élek,
versemet mondom el, ülve, állva, térden.
Aj, csak azt tudnám, hallja-e valaki?
Itt minden olyan zajos, az útra ráfeküdt a nincs,
harsog a betonkerék, valamit kotyvaszt,
azt mondják, jó leszel majd horognak!
Nem akarok többet, amim van, az is sok.
Eladok mindent, nem kell már, nem érted?
Ingyen vidd el ezt a rongyos életem!
Ahová én megyek, ahová én megyek.
Verseim mondom, jobbra, balra dőlnek a székek,
néhány csillag lehull, észre sem veszem.
Közben hull a hó, rénszarvasok benéznek.
Verseim mondom el, félbehagyott kísérlet.
Nincs már ki hallgassa, csak egymást hallgatjuk.
Ki hallgat minket? - nem lehallgat.
Szennyezett borunkat, vizünket megisszuk,
esszük a mérgezett levegőt, elalszunk.
Csak az álmunk legyen rendben.
Ne nyúljon hozzá senki!
Zúg a szél, hajunkat lebbenti.
Borzolja lelkünk egy-egy gyémánt fénye.
Ó, jaj! Ez már a haldoklás fénye?
Őseink üzennek: béke, béke, béke!
Aggodalmaimat poharadba cseppentem.
Ne félj, ez nem a méregpohár!
Versemet mondom el sírva, örömömben.
Szaggatnám láncaim, ha lennének.
Szabad vagyok. S e szabadságnak ára van!
Versemet mondom magamban, drága Nap.
Olyan himnikus hangulata van ennek az ars poetica költeménynek. A versezót mindig, minden körülmények között mondanod kell, akár a varázsigéket, mert igazak a szavaid, s még lehetnek mondataid, álmaid, vágyaid is. Gondolom, nem véletlen a Nap szimbólum és a lemondás sem.
VálaszTörlésKedves Ditta! Miközben köszönöm a megjelenést, illetve a méltató sorokat, eszembe jut, hogy semmi sem véletlen és minden mindennel összefügg, mondja az a bölcs, aki egyszerre látja a múltat, jelent s jövendőt. Vagy ahogy Hermész Triszmegisztosz, a háromszoros Thot állítja, "Ahogy fent úgy lent, s ahogy lent, úgy fent," rezonál, analóg egymással a makrokozmosz, illetve a bennünk lévő mikrokozmosz, és nem tisztem saját magam verse előtt tisztelegve, hozsannázni művem, azt inkább hagyjuk meg a nagy neveknek, illetve a hízelkedőknek, (nem az enyémeknek, nekem olyanokra nem futja), ám futja fentről - belülről jött infók megjelenítésére tollban, írásban, szavakban.
VálaszTörlésÉs mi más lenne a legnagyobb tanítónk, a legnagyobb segítőnk, mint a Napatya, és persze, létezésünk alapja, a Földanya. Máté Imre bácsa, a Yotengrit közreadója szerint a női istenünk, a homlokán holddal égő Ukkó, a férfi megfelelője, a Naparcú Gönűz. Bármi is legyen a neve, a Nap életerőnk, s kitől várnék segítséget, ha nem tőle?