M. Fehérvári Judit: The Sky is blue

 

 

 

Nem értettem, mi ez a bágyadtság,
felkelni sem volt kedvem.
Aztán mégis befestettem a hajam,
a töve avar hullásokat idézet bennem,
zavart is meg nem is, s ugyan kit érdekel?
A faablakaimon még éppen szárad a gitt,
le kellene mázolni, míg ide nem röpül egy kiadós jégverés,
ám teljesen elég most nekem az én bajom.
Kórházból betegebben kijönni,
mint, ahogy bementél, ez a magyar egészségügy.
Tegnap a háziorvosom egy egész órát rám ért,
azt mondta én egy hihetetlen túlélő vagyok.
Szóba hoztam neki, hogy majdnem beszedtem
pedig az összes altatóm, csak még van egy kis dolgom,
mielőtt a másvilágba csöndben átkúszom.
Például az ég, ami Sky, s, aki Zsófi beceneve,
aki hét esztendeje már nem a földi Gyermekem…
És ma enni is kellett, de szétszakadni akart a fejem.
Telefonált egy barátnőm tele gyásszal:
most temette az édesanyját, akinek ugyanazok a bajai voltak,
mint nekem, de már nem ismerte meg az intenzíven,
annyi vizet termelt a nem emlékszem, melyik szerve,
és ebbe csak belefulladni lehet. Jó kis kilátások.
- Jól megnéztem a vonuló felhőket, ott láttam Sky mellett mosolyogni,
olyan nagyon szépek voltak. És Piroskának vissza nőtt
az amputált lába, Zsófinak ismét egészséges volt az agya,
s csak rajzolt, és rajzolt és minden egyes virágot, embert szeretett. -
Nagyon kedveltem Piroskát és ledöbbentem, mikor elment.
Hiányozni fog. Olyan tiszta tekintete és őszinte mosolya,
rajta kívül, talán csak Krisztusnak van. Fehér papucs a lábain,
mikor még mind a kettő megvolt, s az egyik nem hentesek
prédájáva lett egészen a térdéig. Sokszor próbáltam
vele megértetni, hogy ne lógassa őket, de ehhez szokott.
És az igazi ő ebben a pózban érezte jól magát,
és azt szerette volna, ha néha néhány hétre elmegyek
hozzájuk pihenni. Aztán ebből nem lett semmi sem.
Árnyékunk azonban mégis összeölelkezett álmainkban
és a valóságban is. Ez a barátság. Nem kellenek szavak.
Ott tartottam, hogy még a tegnap főzött levest sem volt
kedvem kivenni a hűtőből, ezért kitaláltam, hogy ananászos
kevert sütit ennék. És beütött a következő ziccer.
Leöntöttem a pizsamám. Zuhany és egy adag mosás.
Ez majdnem olyan volt, mint mikor tegnap a gyógyszertár
nyitott ajtaja alá beszorult a cipőm. Jó hangosan felordítottam,
hogy Anyád!, és éppen ekkor ért oda egy ismerősöm,
nem igen hallott még anyázni, mert furcsán nézett rám,
jó, hogy kihagytam a k...va szót, habár, hogy ki mit gondol
rólam, nagyon régen nem oszt nem szoroz, elég, ha én
megpróbálok jóban lenni magammal és az Éggel…No,
meg a Följebbvaló összes Angyalával és Sky-jal, ki hűtlenül
itt hagyott… Vagy az is lehet, hogy én vagyok hitszegő,
ki túlélte a Gyermekét, az Egyetlent. Később aztán vacogni
kezdtem, már elővettem a legvastagabb zoknim,
mikor meg trópusi forróság öntötte el a lakást.
Nem fogtam sem a klímaváltozásra, sem a szomszédban
zajló háború Debrecenben egyszerű ember nem tudja,
milyen szennyezéseire, így elővettem a hőmérőt.
A mért érték után egy bassza meg az orvostudomány
azért elhagyta ajkaim, és magamba tömtem néhány
Panalgorint, majd csöndesen elmélkedtem tovább,
rossz ez a gáztűzhely, ennél már nem lehetek olyan,
mint Sylvia Plath…
 
 
M. Fehérvári Judit
 
Debrecen, 2023. 08. 12.