–
Ébresztő, föl! Riadó! Első szintű harckészültség!
–
Irány kettesével a fegyverszoba! Kezelők viszik a lőszeresládát, bemérő a
girotájolót és az éjjellátót, kidolgozó és a rádiósok az ESZG akkumulátorokat!
Gyorsan! Az udvaron sorakozó!
–
Százados elvtárs! Az egyes, kettes és hármas számú üteg állománya felsorakozott!
–
Köszönöm. Elvtársak, ez nem szokásos éjszakai gyakorlat. Felolvasom a honvédelmi
miniszter elvtárs parancsát: a Varsói Szerződés országait támadás érte. Hazánk
a testvéri szocialista országok oldalán hadban áll. Parancsom szerint a
hadászati hadműveleti alakulatok mérjenek megsemmisítő csapást a behatoló
ellenségre!
–
Honvédek! Hallották a parancsot. Irány a hangár! A harcjárművek ütegek szerint
fél óra múlva a laktanyakapunál sorakozzanak!
–
Kezelők, jelentést!
–
Százados elvtársnak jelentem, a kilövőállványon a rakéta élesítve, levegő és
elektronikai kábelek lecsatlakoztatva.
–
Bemérők!
–
Százados elvtársnak jelentem, földrajzi koordinátáink meghatározva, az adatok
leadva a vezetési pontnak.
–
Kidolgozó!
–
Százados elvtársnak jelentem, a törzsütegtől kapott meteorológiai adatok, az
indítandó rakéta paraméterei, a bemérők által mért saját, illetve a törzsütegtől
kapott célpont koordináták alapján az ESZG megadta a kilövési számokat. A
rakéta indításra kész.
–
Merre vagy, Zimonyi?
–
Itt fekszem melletted, köcsög!
–
Sötét van… Láttál már éles indítást?
–
Láttam.
–
Mikor? Én még soha…
–
Mert szófosó, kopasz gyík vagy. Tavaly Schneiderrel és Szegfűdombival ott
voltunk a Bakonyban, a tataiakat ellenőriztük.
–
Milyen volt?
–
Fogd be a pofád!
–
Tényleg nagyot szól?...
–
Rossebet. Az első ütemnél alig csúszik le az állványról, pillanatra olyan, mintha
megállna a levegőben. Azt hinnéd, rögtön lelöttyen, mint a fütyid, amikor a
Nikivel próbálkoztok...
–
Anyád!... Utána mi történik?
–
Beindulnak az oldalfúvókák. Orsóalakban kezd pörögni a rakéta, aztán a tonnányi
szilárd hajtóanyag kisül: na, akkor leég minden...
10
–
Remélem, Szegfű lezárta a csotri szélvédőjének a spalettáit.
–
Mit számít az? Most élesben megy. Ha kilőttük, akkor pucolás! Kábé negyedóra
múlva jön a válaszcsapás.
–
Cseszd meg! Olyan közel vannak az amcsik?
–
Mit tudom én? Kérdezd Schneidert, ő a kidolgozó!... Hé! Sváb, merre sunnyogsz?
–
Itt, mögötted. Mit szívatod a rüszüt? Még idecsinál az orrom alá.
–
Haha! Legalább azt áruld el, milyen messzire lövünk. Nyolcvan–száz kilométer a
hatótávolság. Ezen belül van a célpont?
–
Nem ez a gond. Az üteg föld-föld rakétás, nekem meg fölfele kellett számolni.
–
Micsoda?
–
Tudtam! Jönnek az F-117-esek, nekünk annyi.
–
Kopasz, kuss! Schneider, ezt hogy érted?
–
Ahogy mondtam, fönn van a célpont. A fej is A-jelzésű...
–
A fenébe! Az két kilo tonnás atom! De nem láttam szerelőket a fejen dolgozni...
–
Valami történt a ruszki helikopterrel, ami idehozta volna... Nem tudom: talán a
Holdba lövetnek az elvtársak.
–
Fiúk, nézzétek a csillagokat, felhősödik!
–
Nem felhő az, gyík! Úristen! Valami fekete monstrum!
–
Csönd! Megjött a tűzparancs!
Hirtelen
váltotta föl az éjszakát a virradat. Szél támadt, ami derékszögbe hajlította a
fákat. Aztán lecsapott a mindent felégető forróság.
Szombathely,
1989
A rendszerváltás évében íródott ez a katonai történet, még október 23-a előtt, gondolom. Ennek a világvége harcnak úgy tűnik, soha nem lesz vége. És ez nagyon elgondolkodtató. Miért gyilkolják egymást az emberek? !
VálaszTörlés