Nem
értettem, mi ez a bágyadtság,
felkelni
sem volt kedvem.
Aztán
mégis befestettem a hajam,
a
töve avar hullásokat idézet bennem,
zavart
is meg nem is, s ugyan kit érdekel?
A
faablakaimon még éppen szárad a gitt,
le
kellene mázolni, míg ide nem röpül egy kiadós jégverés,
ám
teljesen elég most nekem az én bajom.
Kórházból
betegebben kijönni,
mint,
ahogy bementél, ez a magyar egészségügy.
Tegnap
a háziorvosom egy egész órát rám ért,
azt
mondta én egy hihetetlen túlélő vagyok.
Szóba
hoztam neki, hogy majdnem beszedtem
pedig
az összes altatóm, csak még van egy kis dolgom,
mielőtt
a másvilágba csöndben átkúszom.
Például
az ég, ami Sky, s, aki Zsófi beceneve,
aki
hét esztendeje már nem a földi Gyermekem…
És
ma enni is kellett, de szétszakadni akart a fejem.
Telefonált
egy barátnőm tele gyásszal:
most
temette az édesanyját, akinek ugyanazok a bajai voltak,
mint
nekem, de már nem ismerte meg az intenzíven,
annyi
vizet termelt a nem emlékszem, melyik szerve,
és
ebbe csak belefulladni lehet. Jó kis kilátások.
-
Jól megnéztem a vonuló felhőket, ott láttam Sky mellett mosolyogni,
olyan
nagyon szépek voltak. És Piroskának vissza nőtt
az
amputált lába, Zsófinak ismét egészséges volt az agya,
s
csak rajzolt, és rajzolt és minden egyes virágot, embert szeretett. -
Nagyon
kedveltem Piroskát és ledöbbentem, mikor elment.
Hiányozni
fog. Olyan tiszta tekintete és őszinte mosolya,
rajta
kívül, talán csak Krisztusnak van. Fehér papucs a lábain,
mikor
még mind a kettő megvolt, s az egyik nem hentesek
prédájáva
lett egészen a térdéig. Sokszor próbáltam
vele
megértetni, hogy ne lógassa őket, de ehhez szokott.
És
az igazi ő ebben a pózban érezte jól magát,
és
azt szerette volna, ha néha néhány hétre elmegyek
hozzájuk
pihenni. Aztán ebből nem lett semmi sem.
Árnyékunk
azonban mégis összeölelkezett álmainkban
és
a valóságban is. Ez a barátság. Nem kellenek szavak.
Ott
tartottam, hogy még a tegnap főzött levest sem volt
kedvem
kivenni a hűtőből, ezért kitaláltam, hogy ananászos
kevert
sütit ennék. És beütött a következő ziccer.
Leöntöttem
a pizsamám. Zuhany és egy adag mosás.
Ez
majdnem olyan volt, mint mikor tegnap a gyógyszertár
nyitott
ajtaja alá beszorult a cipőm. Jó hangosan felordítottam,
hogy
Anyád!, és éppen ekkor ért oda egy ismerősöm,
nem
igen hallott még anyázni, mert furcsán nézett rám,
jó,
hogy kihagytam a k...va szót, habár, hogy ki mit gondol
rólam,
nagyon régen nem oszt nem szoroz, elég, ha én
megpróbálok
jóban lenni magammal és az Éggel…No,
meg
a Följebbvaló összes Angyalával és Sky-jal, ki hűtlenül
itt
hagyott… Vagy az is lehet, hogy én vagyok hitszegő,
ki
túlélte a Gyermekét, az Egyetlent. Később aztán vacogni
kezdtem,
már elővettem a legvastagabb zoknim,
mikor
meg trópusi forróság öntötte el a lakást.
Nem
fogtam sem a klímaváltozásra, sem a szomszédban
zajló
háború Debrecenben egyszerű ember nem tudja,
milyen
szennyezéseire, így elővettem a hőmérőt.
A
mért érték után egy bassza meg az orvostudomány
azért
elhagyta ajkaim, és magamba tömtem néhány
Panalgorint,
majd csöndesen elmélkedtem tovább,
rossz
ez a gáztűzhely, ennél már nem lehetek olyan,
mint
Sylvia Plath…
M.
Fehérvári Judit
Debrecen,
2023. 08. 12.
Annyira szomorú, és annyira az igazi fájdalom ez a versed, a saját lelki fájdalmaiddal, és napi élet bakijaival, szinte látlak magam előtt.
VálaszTörlésIldikó nagyon jól megfogalmazta azt, amit én is gondolok és érzek...
VálaszTörlésClick to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.