Fecske és sárkány

- egy kiállításmegnyitó ürügyén -

ki mit ért
mi érint
kő a lelke
vagy virág
nem tudja maga sem

van aki gránitot faragva vályogot tapos
s közben azt gondolja nagy kanállal csillagot eszik
pedig nem más az csupán mint rajnyi szentjánosbogár

ki mikor hol milyen leszállópályák mentén gyújt jelzőtüzet
az többnyire független a landolni szándékozóktól

van aki tenyeréből fecskét itat
és villámgólyalábon bohóckodik
amíg egy másik önmaga
sárkányt etet ugyanabból a tenyérből
és csörgőként rázza a földet

akár az óvodások ellentétek fogják egymás kezét
s a milliárd különbség mégis egy csapat
ITT
vagy egy másik pázsiton
nem tudja senki sem

*

eső szálaival mintákat varrni a végtelenre
s derengéskovászból szobrot alkítani
fagyott madarakkal szívedben elmenni Délre
fölolvasztani őket és csicsergésükből
hajlítani patkót sánta táltosoknak

ha nem is kapni legalább látni a csodát
fölismerni amint reggelenként ott karikázik
a pöttyös bögre szélén a kifli fölött
s átugrik lányom mosolyára aki elviszi magával
és szétporciózza a vonaton s csak azt
látja a bakter hogy a tovarohanó expressz
után apró virágokat pörsen a sínpár

és leülni oroszlán ketrece mellé
barátságba keveredni a benned lakó bohóccal
ujjadon billegtetni a bűvész madarát s huss
fölszállni vele egészen az égi tetőkig
és sétálni fejjel lefelé sokáig

*

átnézek a kerítésen látom a házat
látom aki voltam és aki nem lehetek már
látom a redőny lezárt szemhéját
hány nap még mennyi idő
az ami fogytán

a kert formája ugyanaz
de a fákban lassabban működnek a liftek
odvaik eltömve nincs fészek madárdal
ötletszerűen szétdobált virágok lüktetnek
ezernyi nyílt seb
s belülről szögezetten akár egy vértanú
a tájra ráfeszül ifjúságom

a Kapu