Elmaszatolni, mielőtt még szemet
szúrhatnának túlzottan határozott
kontúrok. A sarkokat rutinosan
lekerekíteni, majd az egésznek
elvenni az élét, épp annyira, hogy
értelmezhető maradjon – ha már fel-
színre vergődtél vele –, és persze
elegendő játékteret hagyni, hogy
többnek tűnhessen önmagánál. Némi
bíbelődés még az áttördeléssel,
amíg az obligát tizenegyesek
ki nem jönnek, hogy azután illendő
távolságot tartva méregesd:
egészen olyan megint, de nincs benne
oktalan kockázat, hiszen most sem az.
Biztosan nem az, de nem értem az obligát 12-eket... Ezek itt 11-esek egy szünettel, de biztosan nem erről van szó!
VálaszTörlésDrága Ditta, tizenEGYesekről írtam (blank verse), és most tényleg róluk van szó. :)
VálaszTörlésKöszönöm soraidat!
Magát költőnek nevező iparkodó fortélyos félelméről írtál kritikát, vélem. De ha nem egészen erről szólna, versed akkor is jó, Tibor. Gratulálok! (o)
VálaszTörlés