Magára hagyottan - bevezetés

(Történik mindez a Gáma nevű bolygón a földi űrhajó, a Viking távozása után húsz esztendővel)

                         

  „… sok történetíró, tudományához méltatlanul, ostobaságot ostobaságra halmoz, együgyű mesék fordulataival igyekszik leplezni tudatlanságát”

                                             Lubaltu, a történetíró

  Ifjú éveimet a Gyógyítás házában töltöttem. Isteni Uram felismerte vonzódásomat a különleges dolgok iránt és úgy határozott, itt nevelődjek. Írni-olvasni is megtanultam, és elsajátítottam a különféle ásványi porok hasznát, valamint azok ártalmát az emberi testre. Hasonlóképpen a növényekből nyert kivonatok, teák, aromák szerepét a gyógyításban. Jártasságot szereztem a sebek kötözésében, a törések, ficamok és zúzódások ellátásában.

  Felmásztam a magas sziklára a tenger partján, hogy szemmel követhessem az én Isteni Uram útját a végtelen vízen. Találtam itt fenn néhány csenevész boróka bokrot, mely ellenállt a zord szeleknek és a nap hevének. Lábamat magam alá húzva elhelyezkedtem az egyik tövében, ahonnan jó kilátásom nyílt. Nyugtalansággal töltötte el szívemet ez az út. Tudom, hogy jól felszerelték, kijavították a hajókat, új evezőkkel, árbocokkal szerelték fel, és a legénység is jól tette a dolgát. Mind tapasztalt tengerész, tengerjáró. És mégis rossz érzés nyugtalanított. Miért akar az Isteni Úr személyesen látogatást tenni ama távoli király palotájában? Miért nem küldi az egyik főembert, vagy Habamu valamelyik, a jómódban kövérre hízott papját? Könnyen megtehetné, bármelyikük boldogan vállalná az utat, a küldetést. Óhajának, parancsának senki nem tud ellenállni. Ezt a hatalmat és a végtelen tudást, a tudományok elképzelhetetlen tömegét a csillagokból hozta magával. Legalábbis így mondják az öregek.

  A nyolc hajó ezüstösen ragyogó csíkot húzva maga után egyre jobban távolodott. Nanur gonosz hatalma megzavarta a látásomat és a tenger vízfelületét vérvörösnek mutatta egy pillanatra. Nagy szerencsétlenség előjelének fogtam ezt fel. Megértettem, hogy Avana népére nagy megpróbáltatások várnak. S rájuk is - a távozókra.

  Ekkor határoztam el, hogy minden nap lejegyzem a fontosabb történéseket. Tisztában voltam a képességeim korlátaival, eszembe sem jutott versenyre kelni a nagy Lubaltu mesterrel, a történetíróval. Tanulni tőle azonban szükséges és jó gondolatnak tűnt. Nem tagadta meg tőlem a segítséget, s ezért Habamu kegyelmét kérem halhatatlan lelke számára az idők végezetéig. Megengedte, hogy megosszam vele néha magányát, és egy kettősórányi időre nála időzzek, segítsem rendbe rakni az agyagtáblákat, újakat készíteni, sőt néha egy-egy mondatát le is jegyezhettem, ha keze elfáradt a jelek rovásában. Így megismerhettem a helyes fogalmazás titkát, a történések felsorolása helyett azok értelme kifejtésének szükségességét. Tehetségem igazából messze elmaradt nagy példaképem mögött, de tekintsetek jóindulattal gyarlóságomra, és olvassátok figyelemmel népem sorsának leírását.

*(Ez a munka Zsoldos Péter: Távoli tűz c. regényének "kiegészítő" része.)