A szeretet képessége


             
       


A kislány, aki ott álldogált a hatalmas kertben s a kerítéshez lapult, sovány, vékony kis teremtés, rettegve nézett az apjára. Öt éves körüli gyenge, beteges kis lény. Apja most készült megverni. Tudta, érezte, hogy meg is teszi, de előbb neki ki kellet választania a vesszőt, amivel majd megveri. Mert rossz volt. Már nem emlékszik mit követett el, mert régen történt, de ezért most lakolnia kell.
Azóta nem volt itt apu, amióta a rosszaság történt, tehát most kell bűnhődnie. Állt egy helyben, már kiválasztotta a vesszőt, apja le is vágta egy kis késsel, ő pedig várta, hogy üsse már, essenek túl ezen a lakoláson. De apu csak tartotta a vesszőt, és magyarázott valamit a nővérének, aki őt beárulta azért a régi rosszaságért. Elárulta őt. Akkor most kit szeressen ő ezután? Mióta emlékszik, mindig ez az asszony nevelte, ehhez bújt, ha félt, ha beteg volt, ha aludni akart. Az volt a hite, hogy az övé, és mellette biztonságban van. De már nincs.
Pista apu és Lenke anyu időnként leutazott hozzá Pestről, olyankor szeretgették őt természetesen, kedvesek voltak, és mosolyogtak, de mindig elmentek, ő pedig itt maradt. Most némán nyüszített magában attól a megnevezhetetlen érzéstől, ami felnőtt nyelven megalázottság, eltiportság. Nem tudta volna elmondani, mitől szenved a lelke, de érezte, hogy valami rettenetes igazságtalanság történik vele. Hogy azért öltöztették őt ma díszbe, mert jön hozzá Pista apu, de már tudja, hogy csak azért jött ide, hogy megverhesse, de előbb vele kerestesse meg az eszközt, amivel fájdalmat okoz.
Nem a veréstől félt. Kapott már máskor is, a nagynénjétől is, ha haragra lobbant. Inkább attól volt riadt, amit érzett: hogy ezután már nem akar hozzábújni, befúrni magát a karjába a nagy családi ágyban, ahol neki középen volt a helye. De akkor mi lesz ezután ővele? Kihez bújjon oda? Hiszen ő azt nagyon szereti, az, nagyon finom dolog, összeszuszogni, bemelegedni a szeretetbe. De nem lehet többé, mert nincs, mert elillant a biztonság, és tudja, hogy nem jön vissza soha többé. Űzött vadként nézte a két testvért, akik mindketten az övéi, de neki elég lenne egy is, csak biztos lenne valamelyikről, hogy az övé.
Végül apja odalépett hozzá, jelképesen a tenyerébe köpött, és néhányat ráhúzott a lábára a vesszővel. Ennyi történt. Ő pedig összekuporodott, és térdét átkarolva guggol egyfolytában azóta is. És nincs mondanivalója.
Pista Apu elutazott. Előtte kedvesen elmondta, hogy jó kislánynak kell lennie, hogy hazudni nem szabad, és egyáltalán fogadjon szót.
A nagybácsi, akit apukámnak szólított mindig, akkorát káromkodott, amikor megtudta, hogy mi történt, amilyet még soha nem hallott tőle senki. Előszedett egy rozoga ágyat valahonnan, kitette a verandára, ráterítette hosszú szőrű subáját, és befektette az elnémult gyereket. Mindjárt jövök melléd én is kislányom. Meglásd, milyen jó lesz nekünk! Itt alszunk ketten egész nyáron. Télre meg majd lesz valahogy.
Lett. Az összetartozásnak, a szeretetnek, a nyugalomnak az elegye tette kapcsolatukat olyan stabillá, amely erőt és biztonságot nyújtott egy egész életre. Őt neveztem apukámnak. A neve Nagy Sándor volt.


Berettyóújfalu, 2010-12-18.

6 megjegyzés :

  1. A szeretetéhség minden kisgyerekben ott van, nem szabad(na) azt durva kezekkel, durva lélekkel összetörni...
    Szeretettel: Szabolcs

    VálaszTörlés
  2. Szép történet, mert legalább olyan apaképed lett, amilyenre az ember mindig is vágyakozik. És régebben a verés hozzátartozott a neveléshez. Makarenkó nyomán... Sajnos!

    VálaszTörlés
  3. Két álláspont, két véglet. Bennem él egy apakép, olyan, amilyet én teremtettem magamnak, mert a valódival nem tudtam együtt élni. De a Szabolcs álláspontját képviselem.

    VálaszTörlés
  4. Szomorú történet, aminek azért a befejező részében megjelenik az igaz szeretet is.
    szívből gratulálok: Radmila

    VálaszTörlés
  5. Éva, nagyon szép a történeted, tetszett.Gyermekkori emléket ébresztett fel bennem, szinte azonosultam a kislányoddal,csodaszép lelke van... :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm az értékeléseteket. Tudom, hogy a neveléshez hozzátartozott a verés, de ezt csak annak van joga (ha jogról lehet beszélni ebben az esetben), ha állandóan jelen van a gyermek életében. De, ha csak esetenként nevel, ez súlyos félreértés... S aki jóvá tette, a nevelő apa volt.

    VálaszTörlés