Úgy csodáltalak
mint tejszínű álmát
a lopakodó hold
gyűrött felhők közt
meg-megállva
szívem imbolygott
árnyékod voltam
jégen s tűzfalon
fényt vetett rám
kimért árnyad
öledben gyúlt
hajnali láng
vonzott taszított
vitt magával
nem kértem
kegyelmet
feloldozást
nem is adtam
bűnöm bűnöd lett
szégyenem erény
üldözött csavargóként
szerettelek
és szerettél
míg jött egy másik
új boldogtalan
két állomás között
hogy visszataláljak
magamhoz s hozzád
vezekelve megcsalástól
megcsalattatásig
Jó ez a holdas kép! Most, hogy olvastalak, jöttem rá a Titkodra, mert eddig csak fejtegettem Verseid azon lényegét, hogy miért van az, hogy mindegyikről azt érzem, hozzám is szól...
VálaszTörlésCsodálatosan írsz, de akaratlan is ösztönös költő Vagy, akinek a Műve egyaránt adható a nő és a férfi szájába is!
Érdemes volna ebből egy videót készíteni! Sárkány Sanyit, ha megkérnéd, szívesen felolvasná Neked, s, ha tudnám, hogy is kell MP3-ban felmondani valamit a netre (A Lányom szokta tudni!), még én is nagyon szívesen elolvasnám ezt a versed, annyira az enyém is, s aztán már csak össze kellene egy kicsit vegyíteni a női és férfi hangot, s bárki megértené, mi az, ami a Te varázslatod azon kívül, hogy a vers minden szempontból rendeben van!
Köszönöm Kedves Ditta, húha...ezt még meg kell emésztenem. Nekem már a toll is elég...egyéb technikai megoldások a NET világában ismeretlenek.
TörlésÖrülök elemző gondolataidnak, az e versem gondolat-kísérlet csak, ahogy máshol írtam, inkább a "lírai-más" sugallta, mint a "lírai én"...)))