Holnap talán

Holnap talán én olyanná leszek...

reszkető kézzel bármit vigadó -

zúzmarás fejjel múltat sirató

hókaszín arcom sírokban lebeg.

Beszédes énem magamra hagyom

vagy kizúdul bugyogva belőlem -

zubognak szavak rokkant erőtlen

változatlan lesz tőle a vadon.

Senkire sem hatnak már kincseim

miket felhalmoztam ládikómban - 

élő, s élettelen lép át ottan

hol szellő bélel lelkem ingjein.

Látva-látó szemek szemet hunynak

szűrt hallású elmék felejtenek - 

elhízottan ül rám szende felleg

kiszorítva belőlem a szuszt majd.

Ez vár reám, s kívülem rátok is

hamvadt mondatunk zöme urnákban -

szöveggel védve arany-rámásan:

"feledve téged, jövő gázol itt".

Holnap talán levegőben hálok...

testvéremként köszöntöm a Napot -

sejtem elbomlik, ahogyan dalom

s agyam táplálja földi szilánkod.