Egy kis kóstoló

  

                                      A képen látható júdásfa a kertxvíz.hu oldalról származik.

Hazánk egyik országos hírű üdülőjében töltöttük néhány éve a húsvéti ünnepeket. Kellemesen telt az idő, a kiszolgálás megfelelő volt, s az időjárás ellen sem lehetett kifogásunk. Egy furcsaság azonban mégis feltűnt. Mégpedig az, hogy nagypénteken reggel a polcok roskadoztak a felvágottaktól, s a sajtos részlegen alig mutatkozott választék. A reggelizni óhajtók zöme pedig a sajtok, tejtermékek, gyümölcsök között válogatott, tolongott. Gondoltam, véletlenül esett így a dolog, bár néhányan morgolódtak magukban, miközben elkerülték a húsos tálakat. Ebédkor már igazán bosszankodtam, mert a menü minden volt, csak böjtös nem. Nem mintha bigott vallásosak lennénk, de nálunk otthon megtartottuk a nagypéntekit, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Nem volt ez valami kötelező dolog, de a legtöbben betartották, hogy Nagypénteken napközben csak pattogatott kukoricát ettek, s miután lehaladt a nap valami könnyű vacsorát. Böjtöset.

Üdülőnkben este jött az újabb meglepetés – stefánia szelet* burgonyakörettel!

A szakács, vagy akárki igazán kitett magáért, hogy a vendégek óhajának, kívánságainak keresztbe tegyen. Figyelmetlenség? Hozzánemértés? Tapintatlanság? Gondolom soha nem derült ki, de hogy így történt, meg lehet nézni a vendégkönyvi beírásokat…

Máshol más meglepetést hozott a Nagypéntek.

Íme: A Húsvét előtti hetet, a Nagyhetet Galileában töltöttük, bibliai tájakon barangolva. Péntek este betértünk egy Rhame nevű arabok lakta faluba. Ismerőst kerestünk, s meg is találtuk Jakub személyében.

Jakub miután nyugdíjba vonult, nyitott egy kisvendéglőt, hogy ne unatkozzon. Itt kerestük fel. Nagy örömmel fogadott és büszkén mutogatta kicsi birodalmát. Először csak három asztalt állított be, és a választék is szerény volt: humusz, pita, saláták. A barátok, volt munkatársak, mikor hírét vették a vállalkozásnak, kezdtek özönleni. Jöttek hétköznap és ünnepen, reggel és este, jöttek párosan és családostól. Jakub csak a fejét kapkodta növekvő népszerűsége láttán. Hamarosan ki is bővítette a kisvendéglőt, újabb asztalokat állított fel az udvaron, de még az üres garázsban is. A választékot is jócskán növelte. Mi is elfoglaltuk a helyünket egy asztalnál, majd meghallgattuk Jakub ajánlatát.

- Nézd, Jakub, köszönjük az ajánlatodat, de tudod, mi ma böjtöt tartunk, s húst nem eszünk.

- Megértem! Magam is keresztény vagyok, katolikus és ma a családommal együtt én is csak böjtöset fogyasztok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vendégeimet nem szolgálom ki kívánságuk szerint. Nektek pedig hozok vacsorára egy kis könnyű kóstolót.

Ameddig elkészítették a konyhán a „kis kóstolót”, Jakub elmondta, hogy a közeli nagyvárosban dolgozott négy évtizeden át felsőfokú végzettségének köszönhetően a kórház egyik felelős beosztású vezetőjeként, és hogy ebben a faluban telepedett le, miután a szülőfaluját a háború vihara elsodorta. Itt Rhame-ben együtt élnek keresztények, muszlimok és drúzok, s ő is megtalálta közöttük a nyugalmat. Ő is és családja… Különösen most, hogy nyugdíjasként élvezheti a vidéki, a falusi életet. „Beatus ille, qui procul negitiis”, azaz „Boldog az, ki a közügyekről távol él” – mondja Horatius szavaival élve.

Közben kiszóltak a konyháról, hogy elkészültek a vacsoránkkal, a „kis kóstolóval”.

És megkezdődött a tálacskák, tányérok felvonultatása!

Nos, ez igazi felvonulás volt: egymást követve jöttek a tányérok-tálacskák megrakva mindenféle jóféle, de szokatlan - nekünk szokatlan –formájú, ízű, zamatú ételekkel. Amit ezek közül ismertem az a szalmakrumpli volt, a pita és a humusz – a többi kilenc fogásnak még a nevét sem. Így inkább a tartalmukat próbálom kitalálni, s eszerint sorba venni. Íme: sült padlizsán olívaolajban, pirított karfiol techinával*, szőlőlevélbe göngyölt párolt bulgur*, párolt gombafejek hagymás-citromos mártásban, pásztortáska-saláta, zöld és fekete olajbogyó, párolt lencse zöldpetrezselyemmel és kaporral keverve, különös kovászos uborka, vegyes savanyúság sáfránnyal ízesített karfiollal, zöldsaláta mentalevéllel és lila júdásfa- virággal.

Erről a júdásfáról (Cercis siliquastrum) szólnék néhány szót. Ez egy pillangósvirágú mediterrán növény, díszfának ültetik, lombfakadás előtt nyílnak gyönyörű lila virágai, és az a legenda szövődött köré, hogy ez alatt a fa alatt adta Jézus Krisztusnak az áruló csókot Júdás Iskáriótes. Más változat szerint Júdás erre akasztotta fel magát. A legenda szerint a lombtalan törzsön és ágakon nyíló virágok Krisztus vérét jelképezik, termése pedig, a lapos magvak az árulásért kapott bért, a harminc ezüstpénzt.

-.-

*- stefánia szelet – névadója Stefánia belga királyi hercegnő, aki előbb Rudolf trónörökös felesége volt. A mayerlingi tragédiát követően férjét elveszítette, de tízévi özvegység után, utazásai során beleszeretett Lónyai Elemér magyar grófba. Bár apja, II Lipót belga király szakított Stefánia hercegnővel ezen lépése miatt, és lemondatta minden rangjáról és vagyonáról, boldog időszak következett életében, melyet soha nem bánt meg. Lónyai gróffal kötött házassága után többnyire Magyarországon élt. Szerette az országot, a magyar konyhát, az embereket. Ő maga is több ételt talált ki - így született meg a főtt tojással töltött fasírt-rolád is.

 - techina = szézámkrém

 - bulgur = tört búza (török rizs)

Galilea 2013. 03.30