Sápadt ajkadon csendben elülnek
csalfa fények, szent alleluják.
Robajos vízesés lett az ünnep,
a szív megfagy, áldás se hull ránk.
Kiszáradt fövenyein már nyom sincs,
hallgat a bűn, szemérmes a vád,
s hazug a szó, mint csillogó holt kincs,
homokra épít palotát.
Istenhez méreted magad törpén,
arasznyi a léted s elhiszed,
hogy minden csupán általad történt
s tiéd a trón és hatalom, hiszen
erkölcs felett állsz s te ítélsz végül,
felettem, mit kell elviselnem.
De mondd, amíg légvárad felépül,
mihez kezdjünk ennyi istennel.
Ennyivel mihez?
VálaszTörlésIgaz, egy kellene csak, egy az Igazi...)))
TörlésÉrdekes, hogy Tibor szólt Hozzád! Ha nem látom, hogy Tiéd a Vers, Tiborra tippeltem volna, mert kevés szóval, tömören, de mindent elmondtál, s keményen. A Műveid lágyabbak szoktak lenni, de ez a téma talán megköveteli ezt a szigort. Nagyon tetszett!
VálaszTörlésKöszönöm Kedves Ditta, nagyon jól látod, valóban feszültebb vagyok sok igaztalanság láttán, s dühöngök a tehetetlenségen is sokszor ...egy egy vers erejéig...)))
TörlésVisszajöttem, mert kíváncsi voltam, mit írsz ide. Nem jókor születtünk egyikünk sem, így igaz!
TörlésSokszor gondolok erre, de mégis azt kell mondanom, az élet nagy érték, bármikor adatik meg az embernek...s voltak, vannak és remélem lesznek szép, értékes pillanatai neki. Sok minden rajtunk is múlik...valójában szó szerint is kedves Ditta.
TörlésKedves László, annyi boldogtalanság, fájdalom és kilátástalanság cseng ki versed (id)ből.
VálaszTörlésSzeretettel gratulálok: Mila
Köszönöm Kedves Mila bejegyzésedet, ünnepeink megváltoztak, megoszt bennünket és nem összehoz, igyekszünk túl lenni rajta gondok nélkül...ezen "gond...olkodtam" el egy percre csak a versben...)))
VálaszTörlés