Túl korán próbált meg dadogni róla,
pedig alig volt miről. Az épp csak be-
indult láncreakciót gyorsítani
próbáló maszkulin ösztön hogyan is
törődhetett volna a hangoltsággal,
s magabízása miként számolhatott
volna szenvtelen elutasítással?
Zavarában azután persze sorra
elmulasztotta a legalkalmasabb
pillanatokat, hogy idejekorán
szóljon újra — elhitte, erről nincs mit
beszélni. Már tudja, van, és azt is, hogy
kár lenne külön szóba hozni. Másról
társalogva mindig téma lesz ez is.
Nehéz megítélni melyik a legalkalmasabb pillanatunk, amikor meg kell szólalnunk...talán könnyebb megérezni...)))
VálaszTörlésKöszönöm jelzésedet, kedves László!
TörlésA kétségbeesés tökéletesen megírt verse... Mert vannak emberek, akik még emberségesek, emiatt aztán ők azok, akik soha nem időben és megfelelő szigorral szólnak, később meg azon tépelődnek, hogy miért is ilyen az alkatuk. nekem ez jött le, s tetszett, de a női nem sem különb!
VálaszTörlésKedves Ditta, László, köszönöm bejegyzéseteket!
VálaszTörlésTetszik!
VálaszTörlés+ Isten éltessen!