9 megjegyzés :

  1. Az irigység, a sors büntetése, hogy ami van, annak se tudjon örülni felhőtlenül az irigykedő.
    Ez a tulajdonság, valahol megkeseríti az irigy életét, ami emberi jellemző - mint fajtajelleg, és nem képes észrevenni, hogy ennek a tettének ára van.
    Igen tanulságos verset írtál Gábor.
    gyuri

    VálaszTörlés
  2. Frappáns megjegyzésed ez, Gyuri: bünteti a sors az irigyet. Például azt, aki minden lenne, pedig minden nem lehet.
    Örültem találó hozzászólásodnak! :)

    VálaszTörlés
  3. Tetszett. A lustaságon kívül az irigység az egészség másik fele. :) Üdv: Robi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, ezek eléggé jól passzolnak egymáshoz. Csak ne lennének ugye mindenféle melléktünetei ennek az egészségnek... ;((
      Jólesett, hogy vidámítottál, Robi! :)

      Törlés
  4. Milyen igaz a versed. Az irigység az irigy örömét is elveszi, és nem képes saját jólétét élvezni. Sőt... azon van, hogy a szegényebbtől elvegye amije van, s önmagát gazdagítsa vele. Nem vagyok ám gonosz, de az ilyen meg is érdemli a sorsát... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Azért nem rossz arra gondolni, hogy miközben a mohóságtól éhesen áhítják más tulajdonságait, javát, stílusát (ha már irodalmi téren mozgunk), aközben legalább szenvednek például a "nekem úgy nem megy" érzésétől is. Nem értik az irigyek, hogy saját igazi képességeikre kellene rátalálniuk, s akkor talán elkerülnék a sorsnak a Gyuri által megfogalmazott büntetését. @-)

      Törlés
  5. Életünk kísérője szerintem,és úgy igaz, ahogy írta Gyuri is, szenvedhet is az irigy ember, neki soha semmi , senki nem elég, emiatt szorong, bűnhődik. Üdv., Hajnalka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ember hajlamos azt hinni, hogy aki irigy (is), sokkal könnyedebben veszi a "hiányait", mint gondolnánk. Hogy: ugyan, nem emésztik őt ezek a dolgok különösebben, nem szorong egyáltalán. Pedig de.
      Örültem megerősítő hozzászólásodnak, kedves Hajnalka. :)

      Törlés