Fehér papíron a fehér képek.
Jeleket hagy a kósza képzelet.
Anyámat látom és az öcsémet.
Nem mozdulnak ők és nem intenek.
Nem tudom ilyenkor hol a szívem!
Miért nem záporoznak könnyeim?
Egykedvűen dobban szívverésem,
nem sírok. Nincsenek rá érveim
nem tudom neked megmagyarázni
hova tűnt belőlem a fájdalom.
Szégyellnem kellene! Letagadni
hogy az idő elmosta bánatom.
Szomorúsággal nézem a képet.
Múlandóság arcukról rám tekint.
Lassan én is mint a gyertya égek,
és ellobbanok majd törvény szerint.
2016.01.03.
Nagyon szép, és már ez az élet rendje, hogy idővel belenyugszunk, elfogadjuk a rettenetest, sőt mosolyogva emlékezünk .
VálaszTörlésHajnalka
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörléskedves Jenő!
VálaszTörlésRemélem harmadik nekifutásból már a hozzászólásom érvényes lesz.
Őszinte hangú gondolatok, amelyek az elmúláshoz vezetnek.
Szeretettel gratulálok: Mila
Szép vers! Tetszett. Üdv: Robi
VálaszTörlés