Bige Szabolcs: Jani ajándéka



Langyos eső csapdosta a járda köveit, de az emberek nem sokat törődve vele vígan igyekeztek hátizsákkal a hátukon távolabbi céljaik felé. A nagy fedett verandán csak néhányan üldögéltünk a zöldre festett, kecskelábú asztalok mellett. A lécekből összerótt székeket is ugyan ilyen színre festették, s formájuknak köszönhetően kényelmes ülés esett rajtuk ülőpárna nélkül is. 
   Mélán hallgattam az eső kopogását és bámultam a járdán sietőket, amikor belépett a verandára egy mosolygós arcú férfi, és szó nélkül leült velem szemben az asztal mellé. Kalapjáról csöpögött az esővíz.
 - Üdvözlöm! – köszöntöttem, mire barátságos bólintás volt a válasz.
   Közben megérkezett a feleségem egy teli tálcával, rajta egy tányér leves, kenyérszeletek, evőeszközök. Letette elém, és fordult is a második fogásért. Észrevette a velem szemben ülő mosolygós embert és halkan megjegyezte:
 - Látom, itt a Jani. 
   Ezzel már el is lépett, én pedig kanalazni kezdtem a levest. A férfi továbbra is mosolyogva nézett, majd hirtelen fölállt és kisietett az esőbe. Szemem sarkából láttam, amint a ház mögött eltűnik.
   Kis idő múlva visszatért, és valamit hozott a kezében. Leülve előbbi helyére, összezárt öklét felém nyújtotta. Egy darabig értetlenül néztem rá, majd megértettem, adni akar valamit nekem, és én is kinyújtottam a kezemet feléje, nyitott tenyérrel. Ettől még szélesebb mosoly ömlött szét az arcán, és a tenyerembe tett két zöld diót. 
- Nekem? – kérdeztem
   Feltartotta egyik ujját. Megértettem, hogy csak az egyik dió az enyém.
 - A másik a feleségemé?
   Élénk bólogatás volt a válasz.
   Mire végeztem a levessel, a feleségem is megérkezett a főzelékkel. Két tányérral hozott. Egyet nekem, és egyet magának. Mikor helyet foglalt ő is, mutattam, mit kapott az asztaltársamtól. 
 - Nem éhes? – fordult a férfi felé. A női lélek érzékenysége nyilvánult meg ebben a kérdésben. 
   Erre is élénk bólogatással volt a válasz. 
   Feleségem elébe tolta a saját főzelékét - melyhez még nem nyúlt - egy szelet kenyeret, evőeszközöket téve a tányér mellé.
   A mosolygós ember letört egy darab kenyeret, kanalát belemerítette az ételbe, miközben kalapjáról még most is csöpögött az esővíz, és szemeiből két nagy könnycsepp gördült végig borostás arcán.
   A hála könnyei…
  
Szováta, 2008-06-15


10 megjegyzés :

  1. De szép ez a történet! Az emberség nagyon csodás kapcsolódásainak a lenyomata. Érdekes, hogy nem derül ki a helyszín valójában, s az sem, kié is ez a zöld, kecskelábú asztal... Mesteri a tömörítés! Nagyon jó ez, Szabolcs!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ditta!
      Úgy gondoltam, mikor írtam, nem fontos földrajzilag behatárolni a helyet. Bár! Van Szovátán egy Gomba nevű kerthelyiség és én odagondoltam a jelenetet. Hegyvidék és gyakran esik az eső.
      Köszönettel a szavaidért: Szabolcs

      Törlés
  2. Megkapó történet, remekül megírva, kedves Szabolcs. (h)

    VálaszTörlés
  3. Jelenet három szereplővel, kevés szóval. De a rövid leírásban is ott van a megértés, az a jólesően természetes, ám ritkán tapasztalt közvetlen érintkezés, ami írásodban a hétköznapi eseményt megemeli, kedves Szabolcs. - :))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a véleményedet, kedves Gábor!

    VálaszTörlés
  5. Tati.

    Ez, egy kuriózum történet, egy felvillanó kis epizód a való életből.
    Nagyszerű írás, el vagyok tőle varázsolva,
    gyuri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, kedves Gyuri, hogy a varázslat hatott rád!
      Üdv: Szabolcs

      Törlés
  6. Kedves Szabolcs!
    Nekem az írásodon keresztül az emberi jóság árad. Meghatódtam. Nem az a lényeg mit adsz, hanem azt hogyan adod és hogyan viszonozod. Márpedig szeretettel lehet a legjobban megköszönni minden jótettet.
    Gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
  7. Kedves Szabolcs,

    Milyen megkapó történet, először néztem is, milyen rövidke, de aztán elolvasva, pont annyi amennyivel tökéletes lett, egy vessző sem kellene hozzá, nagyon szép.

    VálaszTörlés