Vándorló időm
már kopottan kuporog,
pihen pillanat résén.
Alattomosan
szurokfeketén kísér,
szédülök mélységében.
Végtelenében
görcsösen kapaszkodnék,
koloncként lógok rajta.
Riba Ildikó: Kiszolgáltatott
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
Kedves Ildi,
VálaszTörlésRemek vers de bizony lehangoló, nagyon szép lett.
Köszönöm, kedves Noémi ! :)
TörlésBelegondolni e végtelenségbe, az idő mérhetetlen mélységébe, csakugyan szédüléshez vezethet. De míg görcsösen fogódzkodunk, meglehet, úgy látjuk, koloncként ragaszkodunk a létezéshez, valójában szépen belesimulunk a nagy egészbe... Komor pillanat résében írtad versedet, kedves Ildi! :-d
VálaszTörlésMilyen jól fogalmaztad, Gábor ! Kapaszkodunk göröcsösen, azt érezzük, kolonc vagyunk, de a nagy egészben semmi, csak egy porszem talán. Szörnyű érzés. :)
TörlésIgazán költői megfogalmazása lett versed a múló időnek,a végtelennek és a rajtunk eltelt idővel kapcsolatos érzéseknek Ildikó. Nagyon tetszett, gratulálok.
VálaszTörlésIrma
Köszönöm szépen, kedves Irma ! Igazán jól érzed. :)
TörlésValóban szép költői leírása ez az én és az idő relációjának, mely gyakorlatilag minden ember vívódása, önmarcangolása előbb vagy utóbb. üdv.: Árpád
VálaszTörlésKöszönöm, Árpád ! Így igaz, nem kerülhetjük el ezeket az érzéseket. :)
TörlésKedves Ildi.
VálaszTörlésA végtelen, mit elképzelhetetlenül hatalmas tömeg a maga időtlenségében, és az ember, jelentéktelenül kicsi, és tehetetlen meglétében, egyenesen groteszk.
Nagyon jól sikerült a versed.
gyuri
Igen, groteszk a mi kis semmiségünk, és mégis olyan nagynak képzeljük magunkat. :)
TörlésSzép költői kép. Ilyet akkor érzek, amikor megyek a városba, a fények furcsák, mintha láthatatlan lennék, a körülöttem járók között idegennek, elveszettnek érzem magam a világban.
VálaszTörlésKöszönöm Ibolya ! Örülök, hogy sikerült ezek szerint a te érzéseidet is megfogalmaznom. :)
TörlésSzép gondolat az idő örökös mozgásának filozófiai kutatása, a soha meg nem álló pillanat érzékelése mozgásban "mozdulatlannak", ami sohasem az. Ezt a csak némileg fennálló ellentmondást a valóságában s nem érzeteink hullámhosszán hordozni, ezzel együtt élni nehéz feladat. Az első és második versszakban itt is megjelenik: "kuporog, pihen" majd "kísér" formában. (valójában mindig "halad",az idő soha meg nem áll. Persze a vers mindenre alkalmas tudom jól. Talán csak a "haiku" rövidsége okán viseli el ezt nehezebben, hogy erre magyarázatot adjon az olvasónak, vagy feloldja ezt az ellentmondást.
VálaszTörlésKöszönöm, kedves László, hogy leírtad versem kapcsán a gondolataidat.
TörlésIgen, néha azt érezzük, hogy minden mozdulatlan, az idő is alig halad. Aztán amikor visszatekintünk a múlt eseményeire, igazi a döbbenet, hogy mennyi dolog történt velünk, a környezetünkben. :)