Elillanó idő hordalékát méri
vízparton a néma csend,
s egy tétova lépés a parton
keresi ósdi remény tüzét.
Még áll a múltban a büszke pillér,
bár az öreg híd rég szétesett,
korhadt keret ma már, pozdorja csak,
melyből a szél lassan port kever.
Mint kucorgó gyermek a házban,
úgy őrzi a lélek a régi nyomot:
a mélyre rejtett, vak talentum
a feledés hűvös homályába fagyott.
A nyers valóság hámozatlan,
héja érdes, magja tiszta, sorsunk
görbe lejtőn futó perceit
a végtelen csöndnek adja.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése