Horváth Lívia: Ölelő lelkek

Szívem első látásra páratlan cselekedett, mikor elsőre láttalak, már akkor szerettelek. Összefontam érted, didergő lelkem, mint... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Gondolatban

  Ha nem lenne papírom   sem tollam,   a homokba írnám   az életem.   A partot mosná   a tenger   vagy Duna,   mindegy... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Legyél nékem

Legyél nékem házam, falakba zárt remény. legyél könnyeim patakja szeretni kívánlak még. Örökké, lelkesíts! ne élhessek nélk... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Nem láttam még

Hallom, mégsem láttam még, millió szemmel idézni szigorúságunk küszöbét. Meg akarod mutatni hát? Az éhség jogtalan halál. Vágyain... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: A lélek imája

A lélek hidegségét pénz nem oldja, nem oldja kályha melege sem, mert a boldogság a szívnek a dolga. Dolga a léleknek a szerelem, a ... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Változni a csendben

Tudsz –e változni a csendben? Látni benne fénytelen árnyékod hajnalát? Tudsz-e változni a csendben? Simogatni arcvonásaid múló dalá... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Földnász

Amikor a Föld túrára indul, hátizsákba dobja a Napot. Uzsonnája a fény-kavalkád, nem emészt többé emléktelen tegnapot. A ho... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Ilyenek vagyunk

Oly szelíd a kéz, mely enni ad, oly jó, amikor megsimogat, de ádáz, s vakmerő, ha az akaratból úgy tör elő, hogy imára so... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Folytonérők’

Amikor a fa félbeszakad és öregségbe tévednek a kérgek úgy az ember is megszakad, földre esünk az elhajló térddel. Egy őszbe ... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Mert elmentetek…

Hiába lettem olyan, mint a föld, olyanná szeretnék lenni, mint a folyó. Kicsi ér vagy patak, talán csermely, hajózható folyam. Beág... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: kelidonin alkaloid

Árva– zöld elhalványult ágak, apró vérehulló fecskefű szálak halottak mind, egységbe nőve. Fecskéik lehunyt szemük ezredőre.... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Amikor nincs idő a szerelemhez

Beletört árnyak hadonásznak a tükörben, hol összefont veled a valóság karjaiban elringatott két illúzió közt fékezhetetlen öszt... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Gyémánt könnycseppek

Törődni – hogy lehessen a szerelem örök, Ki mondja ezt, hiszi azt hihető. De a szerelem fájó hegytető, minden darabja leh... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Azt mondják...

Azt mondják a választás szabad, korccsá tett hitünkre szabott az akarat. Elnéznek felettünk, mintha félig élnénk, fáradt sze... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Szerelemlét

Te is földből vagy, porból ami széthull, ha jön a szél. egy kéz vagyok egy másik kézben, szorított csontok között valós szerelem. ... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Versszövevény

A szövevények nem fűzhetőek csak papírkötetbe,  mert az ember a szívét nem hordhatja egymagában. A szövevény utat talál... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Jöjj, nevess!

Ide jöjj és nevess. Oly szelíden arcod csókolom, hogy bőrödről feslik a könny. Milliószor szebb a lét, mint bú s közöny. ... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Legyél nékem

Legyél nékem házam, falakba zárt remény. legyél könnyeim patakja szeretni kívánlak még. Örökké, lelkesíts! ne élhessek nélküled. ... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: A bűn leánya

Böjtöltem isteni tisztaságom. Becézett gyermekem könnyein senki nem aggódott. A bűn leánya vagy. Mondta a keserűség- s megriadt. Ú... Tovább olvasom »

Horváth Lívia: Séta

Sétálok. S amíg lépkedtem a hóban,eszembe ötlik egy kis ihlet. Sokszor azon kesergünk, mert nincsen nyár. Rosszkedvűnek, visszahúzódó... Tovább olvasom »