1. Korpusz az út szélén. A felhők melegek, akár a gyulladt szövetek – tompán morajlik az egész világ. Nincs, de lenni akar. Nélküled. 2. Örö... Tovább olvasom »
Hevesi Éva: Hajótöröttek
Magányunk kopár szigetén tengődünk egymás mellett, mint rég partra vetődött hajótöröttek. Végérvényesen beletörődve az ideiglenességbe, de m... Tovább olvasom »
Molnár József: A kifutók
A kifutók világa nem az ő világa. Ormótlan cipőjében felhőkarcoló- karcsú és halottnál is haloványabb bőrű szépségek mögött csetlik-botlik ... Tovább olvasom »
Ambrus József: Elmeficam
Az emberség kényelmes nyomor, gyökeret hajt, meddőn megformáz, arctalan jósága mind egybeforr, mint régi könyvekben a kopott máz. Elszakadta... Tovább olvasom »
Bihary Emőke: EMŐKÉRŐL VERONIKA KAPCSÁN ( Töprengő)
Az Emőke nevet anyám választotta. Aztán a keresztanyámmal (édes egy húga) soha a szájukra nem vették. Halálukig a nekem ride... Tovább olvasom »
Ambrus József: Nimfaágak
Te vagy minden bajom forrása, lábaim alól rohannak a percek, csikorgó füstkarikákat csodálva, megalkotom magamnak a rendet. Pihen a csend a ... Tovább olvasom »
Riba Ildikó: Hóban
Frissen hullott fehér hóban lábam félve emelem, benne hagyom nyomaimat, bármennyire nem szeretem. Hó lepte be hajamat, arcomon víz folyik pa... Tovább olvasom »
M. Fehérvári Judit: Vitorlát bontott az Isten
Vitorlát bontott az Isten, s földi gyermekeinek sirályszárnyakat adott, hogy az Ég kékjében találkozhassanak. Vitorlát bontott az Isten, s... Tovább olvasom »
Hevesi Éva: Olyan, mintha
Egy félbehagyott érintés, egy kényszerű mosoly, egy megszokott ölelés után olyan, mintha nem fájna, mintha lehetne magányosan állva várni, a... Tovább olvasom »
Molnár József: Reggel
Reggel a halál ébred, trombitát fúj a végítélet, utolsót rágva az ő kenyerét, fal felé fújva leheletét. Reggel az út vissza lett hajtva, tak... Tovább olvasom »
Molnár József: Gyémánt
Te már úton, én még gyalog sem, fekszem gondolataimban, nézve a kényelmes felhőket: hova mentek? Aztán száguldásba kezdek, szél seper magáva... Tovább olvasom »
Hevesi Éva: Iszonyat
Sikongtak a remegő csillagok, zavarossá vált még a varázsgömb is, fehér lepedők ijedten huhogtak, e baljós, rideg, halálos reggelen. Szivár... Tovább olvasom »
Riba Ildikó: Noktürn
szavad betűkre írt etűd de lehetne noktürn ha volna igaz szó, ami csak nekem szól bomlott érzékkel és érzéssel mi várható magamból kilépek h... Tovább olvasom »
Hevesi Éva: Gyökértelenül
Némán, gyökértelenül állok, nem ijesztenek már csapkodó villámok, sebzett szárnyaimnak nem fáj az ég hideg kékje. Ablakom ... Tovább olvasom »
M. Fehérvári Judit: Holt vidék
Holt vidék „Jeges ágak között zörgő időt vajúdik az erdő.” (József Attila) Roppan az éj, némák az emberek, lelkük... Tovább olvasom »
Bihary Emőke: Az Alföld - részlet (átdolgozás)
„ Mit neked a zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodáltad, ámde nem szeretted, Képzeleted hegyvölgyét nem járta. ... Tovább olvasom »
Hevesi Éva: Álarcban
A rettegés ráfagyott arcomra. Nem téphetem le róla. Azóta gyakran háromszor sírok naponta. Függönyt fel! Remegő térdekkel a színpadon állok... Tovább olvasom »
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)