A mézeshetek boldogságában
különleges szerelmes verset írt
Petőfi, a költő - szinte sírt.
A múlandóság érzete kísérti:
saját korai halálát érzi,
mint jóslatot megidézi
a gyászfátyollal takart fejfát,
/soha meg nem talált/ sírját,
a síri világban is érzett szerelmet,
ifjú felesége özvegyi hűtlenségét.
Borzongató a gondolat,
halált jósol a boldog pillanat.
Merengés a múlandóságon:
az elhulló virágon,
az eliramló életen,
mely a költőnek halált terem.
Sokat idézett, páratlan sorok,
tragikus sorsok.
„Elhull a virág, eliramlik az élet”
Teljesítették gyorsan az évek.
Elhull a virág, eliramlik az élet - nagyszerű sor a mulandóságról, és a vers egésze is a síron túli szerelemről... Lehet, kell is gondolkozni erről - ámde fiatal szerelmestől ez mennyire érthető? Az adott történelmi helyzet érthetővé teszi, de így is, igen, borzongató a rágondolás... Nem véletlen, hogy verset szenteltél e témának, kedves Sarolta!
VálaszTörlésAzt hiszem, ez a világirodalom egyik legkülönlegesebb szerelmes verse.
VálaszTörlésAki Petőfi költészetét valamennyire ismeri,ez a vers nyomot hagyott benne.
Hozzám nem áll közel,de néhány verse zenire utal. A XIX. század nagy poétákat adott, míg a mai líra már szabályokhoz nem igazodik, ezért is írnak sokan csak a rímek, és a ritmus , de ettől nem lesz halhatatlan a mű.