Riba Ildikó: Varjak
Fekete felhők gyűlnek,
szélükön varjak ülnek.
Károgó parti kezdetén,
meleg szoba rejtekén
hallgatjuk őket, te meg én.
Surrogó szárnyak
égi vitorlákká válnak,
cikáznak szél hátán,
pihennek fa ágán.
Jövőt jósol a sámán.
Monoton mormol,
tűzben csontot kormol.
Bojtos botjával koppant,
lába ritmusra csosszan.
Szívem félelemtől dobban.
Ketten vagytok a meleg szobában, s mégis sötét a jövőkép... Vajon mitől? Nem lehet az más, mit egy esetleges elválás, legrosszabb esetben az elmúlás... Rám így hatott versed; kedves Ildi, de hát, mindenki más... @-)
VálaszTörlésJól érzékelted, Gábor, komor sötét szoba, sötét felhők, nem is szólhatnak másról. Elmúlni is muszáj, s akkor válik teéjessé, ha már nem lesz aki emlékezzen ránk.
TörlésKomor, de mégis - érzésem szerint - meghitt hangulat.
VálaszTörlésA varjak disszonánsak, zavarják az idillt.
Milyen igazad van, idilli és meghitt a hangulat,de mindkét fél tudja, a vég elkerülhetetlen.
Törlés