Kőhalmi Levente: Fényszilánkok

Mikor borúsnak látod önmagad,

s megtagadnád lanyha múltadat,

ők szövik kőpadokra,

szikrázva szállanak, fenn szaladva,

zárt terekből hűs szabadba,

bármily furcsa felszárnyalnak,

égnek alant nyargalnak, felhúznak, rántanak,

s csakis akkor fáj, ha búcsút mondanak.