Csak csodálkozom, hogy néha milyen dolgokat tesznek szóvá egyesek. Csodálkozom, érthetetlenül, hiszen már hozzászokhattam volna.
A minap is, mi történt. Valakinek valakik szép gesztussal segítségére voltak, amiben az anyagi rész igazán nem volt számottevő. Még így is, akadtak, akik azt nézték, méricskélték, hogy jár-e neki, vagy sem ez a szívesség. Ahelyett, hogy maguk igyekeztek volna a rászorulónak (egyébként munkatársuknak) segítségére lenni.
Vitákat kavar olykor egy-egy újságcikk is. Méltatják például egy kollektíva tevékenységét, amivel hosszú ideje első a versenyben. „Lám, lám –, hallatszanak kesergő hangok, ezek mindig reflektorfényben vannak, még szép, hogy nem felejtkeznek el róluk az értékelés során.” Kesergő, minden alap nélkül vádaskodó emberek nyilatkoznak így, akik azt nem veszik számba, hogy a dicséret, az elismerés mögött milyen munka van. Nem azt nézik, hogy ők is mit tehetnének, hogy előrébb tartsanak. A „jobb” elismerését nem a valós eredményeken alapuló realitásnak, hanem saját közösségük mellőzésének tekintik.
„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”, idézik gyakran Ethelbert Talbot mondását, mely az 1908-as londoni olimpia előestéjén hangzott el. Komolyan gondolta. De a részvételért ő sem ajánlott aranyérmet.
2020. június 10.
Kép a netről
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésBarátom mesélte, hogy amióta a sikeres vizsga után kinevezték az osztály élére, mennyi irigy, rosszindulatú megjegyzést kell eltűrnie. Azt ellenben senki sem említi, hogy minden nap reggel hatkor kelt, hogy tanuljon másfél órát munka kezdés előtt és, hogy még az ebédszünetben is a jegyzeteit bújta.
VálaszTörlésIgen, ez mifelénk valamiért így működik. A befektetett munkát jobban esik nem értékelni... - Köszönöm hozzászólásod, kedves Tati! :)
Törlés