Áll az idő, csak én megyek,
visszanéz a táj,
Sáros cipő, rajta hegyek
szürke pora fáj.
Rohan az út, én csak állok,
rám néznek a fák,
csillag sikolt, tapsol a Hold,
feltekintek rá.
Madártetem fenn a hegyen,
életre hívom,
bomlott elme gerjedelme
verseket dalolt.
Megyünk vagy állunk - az idő halad, az utak visznek -: tudjuk, merre haladunk... Szürreális vagy reális értelmezésben egyfelé tartunk. (Milyen érdekes, hogy egy időben morfondíroztunk arról: a jövő nekünk is helyet teremtett...)
VálaszTörlésÉn is meglepődtem, már azon is, hogy megváltozott a versek helye, attól tartottam,hogy megszűnt az oldal.
VálaszTörlésAz idő mint téma nagy kedvencem, már több verset írtam róla. Sajnos teljesen független, hiába akarjuk megtoldani vagy rövidíteni.
Az viszont jókor jött, hogy találkoztam Ildivel és itt veled is.