Át akartam menni az úton, s járdaszélen, a sarkon megálltam. Körülnéztem, és hirtelen úgy éreztem, mintha egy animációs film közepébe cseppentem volna. Rohanó lábak dobogtak körülöttem, autók suhantak minden irányba. Felettem reklámok villogtak. Gondoltam még jó, hogy a járda szilárdan áll a lábam alatt.
Ebben a pillanatban egy gördeszkás gyerek kirúgta lábam alól a talajt, és én úgy vágódtam hanyatt, mint a rajzfilm ügyeletes balekja.
Valahogy fölültem, és sajgó fejemet fogva kuporogtam a kövön. Senki meg nem állt. A rohanás, tülekedés, száguldás folyt tovább.
Egyszerre egy taxi fékezett előttem, a sofőr belülről kinyitva az első ajtót kiszólt:
- Be tudsz mászni?
Bemásztam.
- Hova?
Megadtam a címem.
- Mi történt? – kérdezte, miután meglátta vérző fejemet. – Nem fizettél a csaposnak és kidobtak?
- Fellökött egy gördeszka.
- Meséld a nagyapádnak! – hitetlenkedett – De mi közöm hozzá! – jegyezte még meg.
- Különben már itt is vagyunk.
Tényleg kritikus pillanat, vagy inkább ilyen pillanatok... A gördeszkás fiú tovatűnt, de jött a felmentő erő. A taxis nem hitte a történteket, pedig vérző fejjel nem viccel az ember... Megjegyzése furcsa, mert hiszen megállt a sérült mellett. Lehet, hogy már eddig is sok volt... Milyen világban élünk?! ;(
VálaszTörlésRossz tapasztalatai lehettek a taxisnak a járdaszélen üldögélőkkel kapcsolatban.
VálaszTörlésCsakugyan, erre is lehet gondolni. A lesújtó tapasztalatok pedig óvatosabbá is teszik az embert... :-d
TörlésA taxis is ember.
VálaszTörlésA fiatalok pedignem figyelnek, és nem kifejezetten segítőkések manapság.
VálaszTörlésAzt hiszem, hogy ez mindig is így volt, kedves Karolina. Az idősek elvárnák a figyelmet, a fiatalok pedig elmulasztják.
VálaszTörlés