Kapolyi György: Az elvarázsolt királylány

Én vagyok az elvarázsolt királylány…Most gondolom rohadtul meg vagytok lepve, mert erre aztán nem számítottatok!
Ez persze engem nem hökkent meg, mert tudom, hogy másra nemigen vagytok alkalmasak.
Már maga a tény, hogy királylány vagyok, ettől eleve meg vagytok bénulva, gőzötök sincs, hogy ilyenkor hogy illik viselkednetek, a kocsmában sosem találkoztok magamfajtával, máshova meg nem jártok, talán még tüdőszűrésre, mert az ingyen van.
Ott meg beálltok a gépbe, meztelen mellkasotokat nekinyomják a képernyőnek, állatokat feltámasszák, - talán azért, hogy le ne essen. Aztán adj neki, ha még nem voltál beteg, majd ott összeszedsz valamit, amitől elvisz az ördög…
Általában sosem gondoltok végig semmit, aztán a végén még ti vagytok meglepődve.
Így szórakoztatjátok magatokat az utolsó pillanatig, aztán feltámadásig egy kukkot sem szóltok.
Remélem, tudtok követni, mert lejjebb nem tudok csúszni a szájbarágásban.
Na, szóval ott tartottam, hogy el vagyok varázsolva. Ne gondoljátok, hogy ez kellemes.
Ezt csak egy hülye élvezi, egy épelméjű főrendnek igen terhes.
Most itt állok a váram alatti tóban, mint fűzfa.
Hosszú ágaimat lógatva, leveleim ringanak a szélben, ami hosszú távon idegesít.
Ez a gonosz dög, aki elvarázsolt, még egy szellemfát is állított a parton, ami éjjel- nappal engem figyel, csak tudnám miért.
Netán elrohanok?
De még beszélgetni sem tudok vele, mert sok feje közül egyikben sincs ész, csak néznek, sosem alszanak, egyszerűen nem csinálnak semmit.
Levelei sincsenek, olyan ronda, hogy igyekszem másfelé nézni.
Rendszerint sóvárogva nézem a várkastélyomat, álmomban folyosóin sétálgatok és énekelgetek mindenféle blődségeket.
Aztán felébredek itt a tóban, és egy világ dől bennem össze.
Persze nektek erről halvány gőzötök sincs, honnan is lenne, a büdös életben nem fordultatok elő ilyen előkelő helyen.
Még abban sem reménykedhetem, hogy jön egy másik meséből egy királyfi, és megcsókol, amitől a varázs szertefoszlik, és megint minden a régi lesz.
Nincs az az idióta királyfi, akinek eszébe jutna egy fűzfát csókolgatni, ráadásul bele kéne gázolnia ebbe a rohadt vízbe, amiben szerintem még piócák is vannak.
Arról nem is beszélek, hogy fogalmam sincs, jelen állapotomban hol van a szám.
Már gondoltam rá, hogy köpködni kezdek, mert ahonnan kirepül belőlem a nyál, ott lehet ez idő szerint a szám, de mindig elfelejtem véghezvinni, a mutatványt.
Most bőven van időm végiggondolni a dolgaimat, és bátran kijelenthetem, hogy hiba volt megruháznom a boszorkányt, a saját seprűjét is eltörtem a hátán…
Így utólag elég kínos az ügy, vad dühömben nem gondoltam rá, hogy bosszút fog állni a verésért.
Most itt állhatok a vízben, és bámulhatom, mint meregeti a szellemfa üveges szemeit.
Hiába. Az emberrel minden megtörténhet, amire gondol, és amire nem.
Most itt ringatózhatok az alkonyati szélben, hallgatva monoton énekét, mindig ugyan azt, amitől- hosszú távon meg lehet őrülni.

 
Kép: Kapolyi György alkotása